Paulo Coelho

Szavak. Megint csak szavak. Mindössze arra szolgálnak, hogy bonyolultabbá tegyék a dolgokat.

Minél többet engedünk be magunkba a világból, annál többet kapunk belőle vissza: legyen az akár szeretet, akár gyűlölet.

A szerelem már csak ilyen. Megvilágosítja a küldetésünket ezen a földön, értelmet ad az életünknek. Aki ebben a tudatban cselekszik, azt oltalmazó jóság kíséri, az a nehéz pillanatokban megnyugvásra lel, mindenét odaadja, és semmit nem kér érte cserébe, csak a szerelme közelségét, a fény elnyelőjét, a termékenység kelyhét, a világosságot, amely beragyogja az utat.

A szerelem a maga finomságával megdönti az elnyomó hatalmat, inni ad a gyengédségre szomjazónak, nyitva tartja az ajtót, hogy beengedje az áldott fényt és esőt. Lelassítja az időt, vagy éppen felgyorsítja, de az biztos, hogy nem folyik tovább ugyanabban a tempóban, ugyanabban az elviselhetetlen monotóniában.

Ha egyszer szeretsz valakit, az egész világot elkezded szeretni.

Ez az igazi szerelem: egy kérdés válasz nélkül.

Az emlékezet egy folyó, amely mindig visszafelé folyik.

Az emlékek szeszélyesek, tele vannak képekkel, apró részletekkel, jelentéktelennek tűnő hangokkal, amelyek még mindig össze tudják szorítani a szívünket.

Az emlékek magukkal hozzák azt a démont is, amelynek neve Melankólia.

A szívem ma egy kísértetváros, amelyben egykoron szenvedély és lelkesültség, most pedig magány, szégyen, csalódás és bánat lakik. És nem tudok szabadulni tőlük, még olyankor sem, amikor elfog az önsajnálat és csöndben sírok.

A napraforgó mindig napraforgó marad, akkor is, ha még nem tudod megkülönböztetni a többi virágtól. Bármennyire is szeretnéd, nem változtathatod sem rózsává, sem tulipánná, országunk jelképévé. Ha meg akarja tagadni önmagát, csak megkeseredik és már életében halott lesz. Ezért tanuld meg derűs nyugalommal követni a sorsod, bármilyen legyen is.

A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik.

Még a legmagasabb fák is (...) apró magvakból sarjadnak. Vésd ezt az eszedbe, és ne akard siettetni az időt!

A legrosszabb rémálom az, amelyik újra meg újra megismétlődik.