Paulo Coelho

A viszonzatlan szerelem mindig magában hordozza a reményt, hogy egy napon viszonzásra lel.

Azért félünk a változásoktól, mert azt hisszük, hogy a sok erőfeszítés és áldozat után már ismerjük a világunkat.

"Nehézség": így hívják azt a régi eszközt, amely kizárólag arra szolgál, hogy segítsen meghatároznunk önmagunkat.

Akik (...) úgy vélik, hogy a kaland veszélyes, maradjanak csak a hétköznapok rabságában, és meglátják, hogy idő előtt meghalnak.

Ha ellenállunk a kísértésnek, hogy elhiggyük, hogy mások megmondhatják, kik vagyunk, akkor szép lassan felragyogtathatjuk a lelkünkben szunnyadó napot.

Azt hiszed, hogy egy pont felé haladsz, de ennek a pontnak csak az adja a létjogosultságát, hogy szereted. Pihenj egy kicsit, de amint tudsz, állj fel és menj tovább. Mert amint megtudta, hogy felé haladsz, ő is elindult feléd.

Általában azt gondoljuk, hogy ugyanazt kapjuk, mint amit adunk. De azok az emberek, akik azért szeretnek, hogy őket is szeressék, csak az idejüket fecsérlik. A szerelem hitcselekedet, nem pedig valami cserebere.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy a fontos szavakat a szívünkbe rejtsük. Mint például azt a szót: "szeretlek". De ne várjuk el cserébe, hogy mi is ugyanezt halljuk. Azért szeressünk, mert szeretnünk kell. Másképp az élet elveszti értelmét, és a nap sem ragyog többé.

Azokban a pillanatokban, amikor a magány mindent agyonnyomni látszik, az egyetlen módja az ellenállásnak, ha kitartóan szeretünk tovább.

Holnap, amikor fölkel a nap, mondjuk el magunkban: úgy tekintek erre a napra, mintha életem első napja lenne. A családom tagjait csodálkozással szemlélem - és örömmel, mert felfedezem, hogy mellettem vannak, s némán osztoznak velem a szeretetben, amiről annyi szó esik, de oly kevesen értik.

Ahogy haladok a jövő felé, utamat segítik a múltbéli botlásaim után maradt nyomok.

Az emberek többsége azt hiszi, hogy csak adni nagylelkűség. Pedig az elfogadás is a szeretet aktusa. Hagyni, hogy boldoggá tegyenek minket, amitől a másik is boldog lesz.

A szerelem néha belefárad abba, hogy mindig finoman szóljon. Hagyjuk hát, hogy teljes fényében felragyogjon, égessen, mint a nap, és egész erdőket taroljon le a szele.

Nem számít, hogy érzed magad: minden reggel úgy kelj fel, hogy felkészülsz a fényed kibocsátására.