Paulo Coelho

Ha valaki eszmékért vagy eszményképekért száll szembe veled, fogadd el a kihívást - mert nincs olyan pillanata az életnek, amelyben ne lappangana a konfliktus, melynek néha napvilágra kell kerülnie.

A gyűlöletért ne gyűlölettel fizess, hanem igazságossággal. A világ nem ellenségekre és barátokra oszlik, hanem gyengékre és erősekre.

A barátság olyan, mint egy folyó: kikerüli a sziklákat, alkalmazkodik a völgyekhez és a hegyekhez, néha tóvá alakul, míg meg nem telik a gödör, és akkor folytathatja az útját.

Nem azok a barátaid, akiket mindenki bámul, akik elkápráztatnak. (...) Azok a barátaid, akik nem várnak arra, hogy a dolgok így vagy úgy eldőljenek, hogy aztán ők is eldöntsék, hogyan viselkedjenek. Minden egyes tettükkel döntenek, akkor is, ha tudják, hogy ez kockázatos.

Csak azt szeretik és tisztelik, aki önmagát is szereti és tiszteli. Soha ne akarj hát mindenkinek tetszeni, mert csak elveszíted a tiszteletüket.

Nyisd ki bátran a képzeleted titkos ládáját. Az egyik bátorsága biztatást ad a másiknak is.

Egyes szavak elegánsak, mások megsebeznek és elpusztítanak, de mindegyiket ugyanazokkal a betűkkel írjuk.

Kerüld azokat, akik sokat beszélnek, mielőtt cselekednének. (...) Keresd azokat, akik soha nem mondták azt, amikor hibáztál, hogy "én másképp csináltam volna". Mert ha nem csinálták úgy, ahogy te, nem mondhatnak fölötted ítéletet.

Az arrogancia túlbonyolítja a szavakat, mert azt hiszi, hogy az intelligencia csak néhány kiválasztott kiváltsága. Az elegancia viszont úgy alakítja át az összetett gondolatokat, hogy mindenki megértse azokat.

Aki kopogtat, annak ajtót nyitnak. Aki kér, az tudja, hogy kap. Aki vigaszt nyújt, az tudja, ő is vigaszra lel.

A sors senkivel sem igazságtalan. Mindannyian szabadon döntjük el, hogy szeretjük vagy utáljuk, amit csinálunk. Ha szeretjük, mindennapi tevékenységünkben megtalálhatjuk ugyanazt az örömöt, amit azok éreznek, akik elindultak az álmaik után.

Azokat keresd, akik egyetlen fontos ajtót igyekeznek kinyitni: a szívedét. Akik soha nem rontanának be a lelkedbe a beleegyezésed nélkül. Akik soha nem használnák arra ezt az ajtót, hogy halálos nyilat lőjenek be rajta.

Ne add fel. A kulcstartón is általában a legutolsó kulcs az, amelyik kinyitja az ajtót.

A könnyek önmagukért beszélnek, és amikor azt hisszük, hogy már mindet elsírtuk, még mindig csorognak, és amikor azt hisszük, hogy az életünk már csak egy hosszú séta a Fájdalom Völgyében, egyszer csak felszáradnak a könnyeink. (...) Mert ráébredtünk, hogy aki elment, nem vitte magával a napot, és nem hagyott maga mögött sötétséget. Csak elment, és minden búcsú magában hordozza a reményt.

Van, aki elfelejti a kérdést, van, aki megválaszolja, és olyan is, aki pedig megérti, hogy az egyetlen lehetséges út a cselekvés: mégis mindegyikük ugyanazokkal az akadályokkal találja szembe magát, és ugyanazoknak a dolgoknak örülhet.