Paulo Coelho

A szenvedély jeleket ad nekünk, amelyek vezetnek bennünket. A mi feladatunk megfejteni ezeket a jeleket.

Egész életemben ez volt minden keresésem célja: hogy hagyjam, hogy a szeretet gátak és korlátok nélkül megnyilvánuljon bennem, hogy kitöltse az üres helyeimet, hogy rávegyen, hogy táncoljak, mosolyogjak, értelmet adjak az életemnek, megvédjem a fiamat, kapcsolatba lépjek az éggel, a férfiakkal és a nőkkel, és mindenkivel, akiket a sors az utamba vet.

Nem tudom, hogy hirtelen érkezik-e a szerelem - de azt tudom, hogy én nyitott vagyok rá. Készen állok.

Igen, ez a szerelem. Ettől válik a zsákmány sólyommá, a sólyom emberré, az ember pedig ismét sivataggá. És ez okozza, hogy az ólom arannyá változik, az arany pedig megint elrejtőzik a föld alatt.

A boldogság keresése egyéni dolog, nincs rá modell, amelyet másoknak átadhatnánk.

Nem bűn az, ha boldogok vagyunk. Fél tucat gyakorlat és figyelmes hallás elegendő ahhoz, hogy az ember megvalósítsa a leglehetetlenebb álmait.

Számtalan kilométert gyalogoltam, hogy felfedezzek dolgokat, amelyeket már tudtam, mindnyájan tudunk, csak oly nehéz elfogadni őket.

Tudjuk, mit akarunk, és el is érjük, ha kitartóak vagyunk, de az idő, amely a célhoz jutásig eltelik, Isten segítségétől függ.

Az ember a természet egyetlen teremtménye, amelyik tudatában van annak, hogy meg fog halni. Annak ellenére, hogy tudja, a napjai meg vannak számlálva, s akkor ér véget minden, amikor a legkevésbé várja, úgy vívja meg élete csatáit, mintha méltó lenne az öröklétre.

Az ember válságos pillanatokban mindig helyes döntést hoz.

A szerelem a szabadság igazi megtapasztalása, (...) senki nem birtokolhatja a másik embert.

- Többet kapok, mint amennyit a szívességemért érdemlek. (...) - Ilyet sose mondjon. Meghallja az élet, és legközelebb kevesebbet ad.

Hallgass a szívedre. Az mindent tud, mivel a Világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni.

Csak egy mód létezik, ahogyan meg lehet tanulni valamit. Mégpedig cselekvéssel.

Csak akkor tudunk elfogadni egy igazságot, ha először szívünk mélyéből tagadjuk.