Paulo Coelho

A "hol voltál" több, mint egy egyszerű kérdés. Aki ezt kérdezi, egyben azt is mondja: "hiányoztál", "veled szerettem volna lenni".

Az álom előtti pillanatok hasonlítanak a halál képéhez. Elönt a kábulat, és lehetetlen meghatározni, mikor kezd az "ÉN" más formában létezni. Az álmaink a mi második életünk.

Akivel találkoztál, az újra megjelenik, akit elengedtél, az visszatér. Ne tékozold el a kegyelmet, amit kaptál.

Az igazi bölcsek nagyságára gondolt. Bölcsekre, akik egész életükben kerestek egy választ, ami nem létezik, és amikor ezt megértették, nem gyártottak hamis magyarázatokat.

Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni.

Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék.

Aki csak a tapasztalataiból él, az mindig a régi válaszokat ismételgeti az új problémákra.

- Sok férfinak okoztam szenvedést, és sokat szenvedtem... A szerelem fénye árad a lelkemből, de aztán nem sugárzik többet: elállja az útját a fájdalom. (...) - Ami megsebez, az gyógyít meg minket.

Az itt és mostban minden benne van, amit valaha átéltél és amit majd át fogsz élni. A világ a jelen pillanatban teremtetik és pusztul el.

Az a bátor, aki félelmei ellenére dönteni mer. Akit minden lépésekor zaklat az ördög, és akit örökös bizonytalanság gyötör, hogy vajon amit tesz, jól teszi-e.

Az élet egyetlen értelme a szerelem. Akinek nem sikerül találnia senkit, az nem mondhatja el magáról, hogy megvalósította az álmait.

Embernek lenni annyit tesz, hogy vannak kétségeink, és ennek ellenére is folytatjuk az utunkat.

Egészen átadjuk magunkat minden pillanatnak, tudván, hogy mindig van egy Kéz, amely vezet minket: rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e, vagy sem.

Ebben a pillanatban (...) megértette, a szerelem nagyon is színes: mintha ezer szivárvány ragyogna egymáson. "Mennyi dologból maradtam ki, csak mert féltem az elvesztésétől" - gondolta, miközben a szivárványt nézte.