Paulo Coelho

Újra akarom kezdeni az életem... El akarom követni azokat a kis bűnöket, amelyekre mindig vágytam, de amelyekhez soha nem volt elég bátorságom. (...) Majd szerzek új barátokat, és megtanítom őket arra, hogy ha mernek őrültek lenni, akkor bölcsek is lesznek. Csak felejtsék el az illemszabályokat, és fedezzék fel az igazi énjüket, a legtitkosabb vágyaikat, keressék a kalandokat, és főleg ÉLJENEK!

- Mi veszi rá az embert, hogy önmagát gyűlölje? - Talán a gyávaság. Vagy az örökös félelem, hogy rossz, és nem felel meg az elvárásoknak.

Azt hiszem, hogy ha valakinek már alig van hátra az életéből, és ezt a kis időt arra áldozza, hogy egy ágy mellett üldögéljen, és egy alvó férfit bámuljon, az bizony szerelem.

A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia. (...) Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott.

Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?"

Mindig egyszerre kerestem a kalandot és a biztonságot, pedig tudtam, hogy ez a két dolog nem nagyon egyeztethető össze. (...) Könnyedén beleszerettem más nőkbe, csak azért, mert a csábítás a legizgalmasabb játék a világon.

Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.

Bolond az, aki a saját világában él. Mint a skizofrének, a pszichopaták vagy a mániákusok. Vagyis, akik különböznek a többiektől.

Szándék és tett között nagy a különbség.

Rengeteg módja van az öngyilkosságnak. Aki a testét próbálja megölni, az Isten törvénye ellen vét. Aki pedig a lelkét próbálja megölni, az is Isten törvénye ellen vét, bár az ő bűne kevésbé látványos az emberek számára.

A szívem meghallotta, mit súg az ő szíve, és boldog volt.

A hegyeket már megmászták, az űrhajósok már eljutottak a világűrbe, s a tengereken sincs már egyetlen aprócska sziget sem, amit ne fedeztek volna föl. De hátravan még a lélek meghódítása.

Egy kettéhasadt birodalom nem képes megvédeni magát a támadásoktól. Egy kettéhasadt ember nem képes méltósággal szembenézni az élettel.

Amikor kiűztem magamból a Másikat, végre újra megszólalt a szívem. Azt mondta, hogy a gátat átszakította az áradat, hogy minden irányból süvít a szél, s hogy boldog, amiért újra hallgatok rá.