Paulo Coelho

Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.

Félni attól, hogy mindent, amit elértünk, egy puszta álomért elcserélünk, teljesen természetes.

Olyan erős lett a keleti szél, hogy az arcán érezte. (...) Megirigyelte a szél szabadságát, és rádöbbent, hogy a szabadságot ő is megszerezheti magának. Ennek nincs semmi akadálya, csupán ő maga.

Szeretlek, mert az egész mindenség összefogott, hogy elérjek hozzád.

Az elhatározás csak a kezdet. Az embert, amint határoz, nagy erejű áramlat ragadja el, és olyan helyre sodorja, ami a döntés pillanatában eszébe sem jutott.

A boldogságot pedig egy homokszemben is meg lehet találni. (...) Csak kevés ember megy azon az úton, amely számára ki lett jelölve, amely a személyes történet és boldogság útja. A többiek számára a világ rémisztőnek tűnik, és ezért valóban rémisztő lesz. A szív azután egyre halkabban szól, de sosem némul el teljesen.

Ezen a földön bármilyen dolog kifejezhet bármi létezőt. Ha valaki akármelyik lapján kinyitna egy könyvet, vagy tenyérből, kártyából, a madarak röptéből vagy bármi másból olvasna, találhatna összefüggést azzal, amit éppen átél.

Bizonyos dolgokat nem kérdezhet meg az ember, hogy ne meneküljön el a saját sorsa elől.

A mágiában - és az életben - csak a jelen pillanat létezik, a MOST. Az időt nem úgy mérik, ahogy két pont közötti távolságot. Az "idő" nem múlik.

Már régen megértettem, hogy ha be akarom gyógyítani a sebeimet, először is bátran szembe kell néznem velük. És megtanultam megbocsájtani magamnak és jóvátenni a hibáimat. De amióta utazgatok, úgy érzem, mintha egy óriási fejtörő előtt állnék, amelynek darabjai lassan kezdenek összeállni: szeretet, gyűlölet, önfeláldozás, bocsánat, öröm, boldogtalanság.

Föl kell készülnünk az ellenfél támadásaira, képesnek kell lennünk arra, hogy a halál szemébe nézzünk, és akkor megvilágítja az utunkat.

Amikor keresünk valamit, az a valami is keres minket.

Ha meg tudnám érteni, mi történik a világban, azt is megérteném, ami velem történik.