Paulo Coelho

Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott.

Brida arra gondolt, hogy hányszor gyötörte a szenvedély, hány és hány éjszakát forgolódott álmatlanul, várva egy telefonhívást, ami nem jött, hány romantikus hétvégét töltött el úgy, hogy a következő héten nem volt folytatás, hányszor nézegetett aggódó tekintettel mindenfelé egy-egy buliban, hányszor örült egy-egy hódításnak, ami az önbizalmát növelte, hányszor kínozta a magány, amikor szentül hitte, hogy egyik vagy másik barátnőjének a fiúja az egyetlen a világon, aki őt boldoggá tudná tenni. Mindez része volt a világának - és az általa ismert összes ember világának. Ez volt a szerelem, és az emberek az idők kezdete óta így keresték a Másik Felüket: szemekbe nézve, a csillogást és a vágyat kutatva. 

Sokféleképpen vártalak... Vártalak, mint az elkeseredett feleség, aki tudja, hogy férje soha nem értette egyetlen lépését sem, és soha nem fog utána jönni, és ezért föl kell szállnom a repülőre, és vissza kell mennem, hogy aztán a következő válságból újra elmeneküljek, majd visszamenjek, és megint elmeneküljek, aztán újból vissza. (...) Vártalak, ahogyan Pénelopé várta Odüsszeuszt, ahogyan Rómeó várta Júliát, ahogyan Beatrice várta Dantét, hogy megváltsa. A sztyeppe ürességét benépesítették az emlékeim, az együtt töltött pillanataink, az országok, ahol együtt jártunk, az örömeink, a veszekedéseink. De ha hátranéztem, csak a saját lépteim nyomát láttam, te sehol nem voltál.

Nem hiszek a szenvedés és a tragédia gyógyító erejében, ezek azért vannak, mert hozzátartoznak az élethez, és nem szabadna büntetésnek tekinteni őket.

- Együtt építettük föl az életünket. Szeretem a férjemet, ő is szeret engem, bár nem éppen a leghűségesebb férj. - Ez az első alkalom, hogy erről beszélsz. - Mert nincs jelentősége. Mi az a hűség? Az érzés, hogy birtokolhatok egy testet és egy lelket, amelyek nem az enyémek?

A sztyeppéken mindig kéknek nevezik az eget, akkor is, ha éppen szürke - mert tudják, hogy a felhők fölött olyankor is kék.

Álmom megvalósítható közelségbe került, és ez félelmetes. Ha megpróbálom és nem sikerül, nem tudom, mi lesz az életemmel: úgyhogy inkább tovább dédelgetem az álmomat, mint hogy szembenézzek a lehetőséggel, hogy tönkreteszem.

Meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg és amiket soha többet nem fogok megtenni, el kellett viselnem sok sebet a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat, akiktől később bocsánatot kértem - amikor ráébredtem, hogy bármit megtehetek, csak azt nem, hogy kényszerítsem a másikat arra, hogy kövessen az őrültségemben, kielégíthetetlen életszomjamban.

Harcoltam első, második és harmadik feleségem szerelméért. Harcoltam azért, hogy legyen bátorságom elválni az elsőtől, a másodiktól és a harmadiktól is, mert a szerelem nem élte túl az élet viharait, nekem pedig tovább kellett folytatnom a keresést az után a személy után, aki azért jött a világra, hogy rám találjon.

Az élet nem lehet teljes egy kis őrület nélkül.

Soha nem volt olyan megosztott a világ, mint most: vallási háborúk, népirtások, a bolygó pusztítása, gazdasági válságok, depresszió, szegénység. És mindenki azonnali megoldást vár legalább néhány problémára a világban, vagy a saját életében. De ahogy haladunk a jövő felé, a dolgok egyre csak sötétebbnek látszódnak.

Én mindig kerestem a korlátaimat, és a mai napig nem sikerült megtalálnom őket. De az én univerzumom nem is segít nekem ebben, mert nőttön nő, és nem engedi, hogy teljesen megismerjem.

Az idő nem tanít, az csak a fáradtság, az öregedés érzését hozza nekünk.