Paulo Coelho

Az embernek sokféle megpróbáltatáson kell átesnie, mire beteljesíti a sorsát.

Szeretsz velem lenni, az egyedüllétet (...) ki nem állhatod. Mindig a kalandot keresed, hogy ne kelljen a fontos dolgokkal foglalkoznod. Az éltet, ha az ereidben tiszta adrenalin folyik, és megfeledkezel róla, hogy ott vérnek kéne folynia, és semmi másnak.

A félelem addig a pillanatig létezik, amíg az elkerülhetetlenül be nem következik. (...) Utána már nem szabad erőt pazarolnunk rá.

Ha még élsz, az azért van, mert még nem érkeztél meg oda, ahova meg kell érkezzél.

Amikor érezzük, eljött a változások ideje, akkor elkezdjük (...) visszanézni életünk filmjét, szembesülvén minden kudarccal, ami addig ért bennünket. Természetesen, ahogy egyre idősödünk, ezzel arányosan szaporodik ballépéseink száma is. Ám ezzel egy időben a tapasztalat biztosítja a bekövetkezett vereségek jobb megértését, ugyanakkor utat is mutat a további lépések megtételéhez.

Ha dönteni kell, jobb, ha megtesszük, vállalva a véle járó következményeket. Hisz magukat a következményeket előzetesen úgy sem ismerhetjük meg.

A sivatagi szél már régen befedte lábunk nyomát a homokban. De én létem minden pillanatában emlékezni fogok mindenre, ami velünk történt, továbbra is ott fogsz járni álmaimban és a való életemben. Köszönöm, hogy az utamba kerültél.

Mindent nyomtalanul elfúj a szél, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg. (...) Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk.

A szavak papírra vetett könnyek. A könnyek kicsorduló szavak. Nélkülük egyetlen öröm sem ragyog, egyetlen bánat sem ér véget. Ezért hát köszönöm a könnyeidet.

A lélek útja olyan, mint az a tűz, ami előttünk ég. (...) Az, aki tüzet akar, annak el kell viselnie a könnyeztető és fojtó füstjével járó kellemetlenségeket is.

Aki fél naggyá lenni, az kicsi marad, aki fél sírni, nevetni sem tud.

Ne alkudozzunk a sorssal, amikor kedvező alkalmat kínál nekünk.

Azok, akik járatlan útnak indulnak, és meg akarják tartani régi életük egyetlen darabkáját is, azokat végül szétmarcangolja kísértő múltjuk.

Amit mi megszokottnak tartunk, az valójában egy újabb lehetőséget, egy újabb kalandot hordoz. És mégsem vesszük észre, hogy minden áldott nap más, mint a többi. A mai napon valahol kincs vár rád. Meglehet, hogy egy röpkén átsuhanó mosoly az. (...) Az élet apró és gigászi csodafüzér. Nincs benne semmi unalmas, mert állandóan változik minden.

A gyávák sosem engedik, hogy lángra lobbantsa szívüket (...) a tűz, mert ők csak arra vágynak, hogy az új helyzet a lehető leggyorsabban visszaváltozzék olyanná, amilyen volt, és ők továbbra is a szokásos módon gondolkodhassanak. A bátrak azonban tűzre vetik, ami régi, és akár óriási belső szenvedés árán is, mindent maguk mögött hagynak, (...) és haladnak tovább, előre.