Paulo Coelho

Hallgasd a szívverésed, kövesd a gondolataidat, amiket nem tudsz irányítani, és uralkodj a kényszeren.

Most menj vissza azokhoz az emberekhez, akik azt gondolják rólad, hogy mindent tudsz. Győzd meg őket arról, hogy igazuk van – hiszen mindannyian tudunk mindent, csak az a kérdés, hogy elhisszük-e.

Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza.

Kinyitotta a szemét. Meg akartam érinteni a haját, meg akartam adni azt a gyengédséget, amit annyi éven át őrizgettem, de nem tudtam, mit szólna hozzá, ezért inkább uralkodtam magamon.

Az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.

És nekem választanom kellett, hogy azt veszítsem-e el, ami számomra most a legfontosabb – a nőt, akit szeretek -, vagy mindazt a szabadságot és lehetőséget, amit az élet még kínál nekem.

Ha egy nap telefonál egy ismeretlen férfi, beszélget velünk egy picit, nem céloz semmire, nem mond semmi különöset, de megajándékoz minket a figyelmével, ami ritkán esik meg velünk, képesek vagyunk még aznap este ágyba bújni vele, viszonylag szerelmesen. Ilyenek vagyunk, és nincs ebben semmi rossz: a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek.

A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye.

Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.

Mi az élet titka? Nevezzük "kegyességnek vagy áldásnak". Mindenki elégedett akar lenni azzal, amije van. Kivéve engem. Kivéve téged. Kivéve azokat a keveseket, akiknek egy kicsit sajnos föl kell áldozniuk magukat egy nagyobb ügy érdekében.

A fény változékony, a szél eloltja, a villám meggyújtja, nincs ott egy állandó helyen, mint a ragyogó nap - mégis megéri harcolni érte.

Eltévedt bárány voltam, de Te visszafogadtál. Az életem halott volt, de Te föltámasztottad. A szívemben már nem lakott szerelem, de Te visszaadtad nekem ezt az adományt.

Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta.

Vannak dolgok az életben, amikért érdemes a végsőkig harcolni.