Paulo Coelho

Ostobaság megpróbálni a kezünkben tartani a világot, s egy teljességgel hamis biztonságban hinni, mert aki így él, azt felkészületlenül érik az élet viszontagságai.

Egy aprócska részlet is - bármilyen ártalmatlannak tűnik is - tönkretehet mindent.

A gazdagok soha nem pazarolnak el egyetlen fillért sem - erre csak a szegények képesek.

Mivel bíztál abban, hogy tudok jót cselekedni, így is tettem.

Ha jók vagyunk, Isten igazságos, és meg fogja bocsátani minden vétkemet, meg fogja bocsátani, hogy rosszat kívántam azoknak, akik tönkre akartak tenni, hogy a fontos pillanatokban rossz döntést hoztam, és hogy ilyen ajánlatot tettem a maga falujának. Meg kell bocsátania, hiszen ő taszított engem a sötét oldalra. Ha viszont rosszak vagyunk, akkor mindent szabad, akkor soha nem hoztam rossz döntést, mert eleve kárhozatra vagyunk ítélve, és nem számít, hogyan élünk, hiszen a megváltás független a gondolatainktól és a cselekedeteinktől.

Fölfedeztem, hogy amint lehetőségünk nyílik engedni a kísértésnek, nyomban engedünk. Minden emberi lény kész rosszat cselekedni, csak a körülményektől függ, hogy valóban meg is teszi-e.

A férfiak (...) különösen nagy örömüket lelik abban, ha felsőbbrendűnek érezhetik magukat - s közben észre sem veszik, hogy az esetek többségében tökéletesen kiszámítható a viselkedésük.

Soha többet nem állok szóba a sötétebbik felemmel.

A keserű embernek rövid időn belül nem maradnak vágyai. Sem élni, sem meghalni nincs kedve – és ez a legnagyobb baj.

Képes vagyok szeretni és tisztelni azt az embert, akit nem kedvelek.

Mindannyian tartozunk annyival a szeretetnek, hogy megengedjük neki: olyan formában nyilvánuljon meg, amilyenben akar

- Ezek szerint amellett, hogy elfogadod, amit csinálok, még segíteni is akarsz? - Igen (...). Akkor is, ha nem értelek, akkor is, ha néha úgy szenvedek, ahogy a Szűzanya szenvedett egész életében, akkor is, ha te nem vagy Jézus Krisztus, de üzeneted van a világ számára. Melletted vagyok, és azt akarom, hogy te győzz.

Az igazi Hagyomány ez: a mester sohasem mondja meg a tanítványának, hogy mit csináljon. Csak útitársak ők, akik együtt szembesülnek a rácsodálkozás nehéz élményével, amikor ajtók csukódnak be, és horizontok nyílnak meg előttük, amikor az észlelés állandó változásban van, amikor a folyók keresztezik az útjukat - amelyeken nem átkelni kell, hanem végigmenni.

A sötétben bármit el tudunk képzelni, de általában csak a fantomjainkat képzeljük el.

Ha meghalok, állva temessetek el, mert egész életemben térdepeltem!