Paulo Coelho

Aki ápolja baráti kapcsolatait, azt soha nem tépázzák meg a lét viharai: van elég ereje, hogy túllépjen a nehézségeken, és folytassa útját.

Várni. Ez volt az első lecke, amit megtanultam a szerelemről. A nap iszonyú lassan vánszorog, ezer tervet szősz, előre elképzeled az összes lehetséges párbeszédet, különböző fogadalmakat teszel, megígéred magadnak, hogy megváltozol - miközben egyre csak várod és várod, epedve és nyugtalanul, míg meg nem érkezik.

Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.

Boldog vagyok, hogy létezik - mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el.

Az emberek inkább a visszaérkezésről álmodnak, nem pedig az elindulásról. (...) Te pedig egyszer visszajöhetsz majd. Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte.

Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (...) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről.

Én sem a múltamban, sem a jövőmben nem élek. Csak jelenem van, engem az érdekel. Ha mindig a jelenben tudsz maradni, boldog leszel. (...) Mivel mindig csak az a pillanat létezik, amiben éppen él az ember.

Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket.

Megkérdeztem, akarja-e, hogy leírjam az érzéseimet, de nemet mondott. - Ez nagyon személyes dolog, magadba kell zárnod. Hogyan is értékelhetném én? A te érzéseid, nem az enyémek.

A tükör mindent pontosan visszaad: nem téved, mert nem gondolkodik. Gondolkodni lényegében nem más, mint tévedni.

Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket.

A vadász és a vad találkozik, és egymásba szeretnek. A természet törvényei szerint el kéne pusztítaniuk egymást - de a szerelemben nincs jó és rossz, nincs építés és pusztítás, csak mozdulatok vannak. És a szerelem megváltoztatja a természet törvényeit.

Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat.

Ekkor hirteen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szívével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik.

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.