Paulo Coelho

Ami a valóságot illeti, az csak egy történet, amit mások meséltek nekünk a világról, és arról, hogyan kell viselkednünk benne.

Élni, szeretni minden percet, minden másodpercet. Nincs hely, nincs idő a szomorúságra, a kétségre, semmire: csak a nagy szeretet van, az élet szeretete.

Az Univerzum energiájával kerültem kapcsolatba (...). Isten átsuhant a lelkemen.

Becsüld meg az időt, amit itt töltesz a Földön, tudd, hogy Isten mindig megbocsátott neked, és bocsáss meg te is.

A szerelem igazolja azokat a tetteket, amelyeket az emberek képtelenek megérteni - hacsak nem élik át ugyanazt.

Megmutattad, hogy miként tudja a szerelem megváltoztatni az embert. Általad fölfedeztem, hogy ki vagyok.

Egyszer eljön a nap, amikor minden szívbe beköltözik a szeretet, és az ember legrettenetesebb ellensége - a magány, amely rosszabb, mint az éhezés - örökre elűzetik a föld színéről.

A szeretet energiája nem mehet veszendőbe, mert hatalmasabb mindennél, és sokféleképpen meg tud nyilvánulni.

Nem hiszem, hogy megbotlottam és elestem. Inkább úgy gondolom, hogy megint ki kell állnom egy próbát, ami megtanít a következő lépésre.

Nem magányra vagyunk teremtve, és akkor ismerhetjük meg magunkat igazán, amikor meglátjuk magunkat a másik ember szemében.

Amit adsz, azt te is visszakapod - noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád.

Jó adni, ha kérnek, de jobb kérés nélkül, megértve adni.

Problémáink többsége valójában nem egyébből fakad, mint a szabályok követéséből.

A változások, amiket a sors idéz elő az emberekben, kedvezőek, csak meg kell tudni fejteni, ami bennük rejlik.