Paulo Coelho

Harcolni kell a gyarapodásért - de anélkül, hogy beleesnénk az ezáltal elérhető hatalom csapdájába, amiről tudjuk, hogy nem ér semmit.

Tudomásul kell venni a halált, hogy jobban megérthessük az életet.

Azt tartják, hogy csak a hattyúk hűségesek egymáshoz, de még ez sem igaz. Egyetlen faj létezik az állatvilágban, amely nem követ el házasságtörést: egy amőbafaj, a Diplozoon paradoxum. A két egyed ugyanis még fiatalon találkozik egymással, és a testük egyetlen szervezetté egyesül. Minden más faj képes a hűtlenségre.

A "divat" valójában nem más, mint annak a kifejezése: a te világodhoz tartozom. Én is a te hadsereged egyenruháját hordom, ne lőj rám.

Az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat adjam magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás.

Amióta csak elindultam azon az úton, amit a magaménak tartok, folyton arra törekszem, hogy (...) rábízzam magam a jelekre, hogy cselekedeteimből tanuljak - és ne abból, hogy elképzelem, mit cselekednék.

Így szokott lenni a filmekben is: a legutolsó pillanatban, amikor a nő már éppen felszállna a repülőgépre, megjelenik az elkeseredett férfi, megragadja a nőt, megcsókolja, és nem engedi el, miközben a légitársaság alkalmazottai elnézően mosolyognak. Aztán jön a felirat: "Vége", és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak. "A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság (...), előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet? Nem, a filmek nem erről beszélnek. Véget érnek, mielőtt a valóság elkezdődne.

Néhány ismerőse egész életében arról panaszkodik, hogy nincs választása, mások pedig a többiek döntéseit kritizálják. De a harcos mindig tettekre váltja a gondolatait. Előfordul, hogy rossz célt választ magának. Ilyenkor szó nélkül megfizeti hibája árát. Máskor letér az útról, és rengeteg időt veszít, míg visszatér eredeti tervéhez. De a harcos tudja, mit akar.

A kegyelemmel nem lehet spórolni. Ha nem használom ki azonnal, örökre elveszítem őket.

Most azonban csak romokat láttam. Romokat, amelyeket gyerekkorunkban várakká varázsolt a képzeletünk, romok, amelyek közt annyit játszottunk, s ahol annyiszor kerestem az én kis hercegemet.

Elképzeltem, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, kíváncsinak, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Tudni harcolni azért, amit el akarok érni. Szeretni a férfit, aki szeret.

Talán ez a sok új dolog. Az új cipő mindig szorít. Az életben is így van: a sors időnként beletaszít az ismeretlenbe - akár akarjuk, akár nem.

Nagy árat kellett fizetnem azért a kevésért, amim van. Annyi mindenről le kellett mondanom, amit szerettem volna, annyi útról le kellett térnem, amin tovább mehettem volna! Föláldoztam az álmaimat egy fontosabb álomért: a lelki békémért. Nem akarom elveszíteni ezt a békét.

Mindannyiunknak egyetlen célunk van a teremtésben, ez pedig a Szeretet. De ez nem korlátozódhat egy emberre - szét van szórva a világban, és arra vár, hogy megtaláljuk. Ébredj föl, ébredj rá erre a szeretetre. Ami elmúlt, nem biztos, hogy visszatér. Ami jön, azt föl kell ismerni.

Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot.