Paulo Coelho

A világ dicsősége múlandó, és nem az alapján kell mérni az életünket, hanem aszerint, hogy milyen döntéseket hozunk a személyes történetünk követéséről, az utópiánkban való hitünkről és az álmainkért való harcról. Mindannyian a saját életünk főhősei vagyunk, és sokszor a névtelen hősök hagyják a legnagyobb nyomot.

Hajlamosak vagyunk keresni a megkötöttséget, mert a szabadságot általában olyasvalaminek látjuk, ahol nincsenek határok, sem felelősség.

Egy dolog, hogy az egész világegyetem összefog, hogy megvalósulhassanak az álmaink, és más dolog, hogy teljesen felesleges kihívások elé állítjuk magunkat.

Létezésünk egy bizonyos pillanatában elveszítjük uralmunkat életünk fölött, amely így a sors kezébe kerül. Ez a legnagyobb hazugság a világon.

A talajnak szüksége van a magra, a magnak pedig szüksége van a talajra. Az egyiknek csak a másikkal együtt van értelme. Ugyanez történik az emberekkel is. Amikor a férfiúi tudás egyesül a női átváltozással, létrejön a nagy mágikus egység, amit Bölcsességnek hívnak.

Amikor az ember szerelmes, bármit meg tud tanulni, és olyan dolgokat ismerhet meg, amelyekre álmában sem mert gondolni - mert a szerelem a kulcsa minden rejtély megfejtésének.

Minden férfi és minden nő kapcsolatban áll az energiával, amit szerelemnek hívnak, és ami valójában nem más, mint az ősi nyersanyag, amelyből az univerzum keletkezett. Ezt az energiát nem lehet manipulálni - ő az, aki gyengéden vezet minket, belőle származik minden tudásunk.

A fény harcosa átadja magát a benne lévő szenvedélyeknek és teljes átéléssel élvezi őket. Tudja, hogy nem kell lemondani a győzelmek boldogságáról, mert azok az élet részei, és örömet szereznek mindenkinek, aki részt vesz bennük.

Mindent szabad, kivéve egyet: megszakítani a szeretet megnyilvánulását.

Ha az ember szeret, még több értelme van mindennek.

Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak.

Vannak pillanatok, amikor Isten engedelmességet követel. De olyanok is vannak, amikor akaratunkat teszi próbára, s arra kíváncsi, hogy fel tudjuk-e fogni az isteni szeretet lényegét.

Ne próbáld folyton megmagyarázni az érzelmeket. Élj meg mindent intenzíven, és amit éreztél, azt úgy őrizd magadban, mint valami isteni adományt.

Légy, mint a forrás, amely örökké túlcsordul, s nem mint a tó, amelyben mindig ugyanannyi víz van.

A felgyülemlett szeretet szerencsét hoz, a felgyülemlett gyűlölet pedig szerencsétlenséget.