Paulo Coelho
A Nemes Harc a csatamezőkről áttevődött önmagunkba. A Nemes Harc az, amit álmaink nevében vívunk.
A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk és elinduljunk az álmaink után.
Csupán egyvalami választhat el az álomtól: a kudarctól való félelem.
Útközben beleütközök néhány áramlatba, szélbe, viharba, de csak evezek tovább, aztán egyre jobban elfáradok, és most már tisztában vagyok vele, hogy elvétettem az irányt, eltévedtem, és már nem is látom a szigetet, amit kiszemeltem. De most már azért sem fordulok vissza.
Az élet minden pillanata tanít, és az egyetlen titok: elfogadni azt, hogy csak mindennapjainkban lehetünk olyan bölcsek, mint Salamon, és olyan hatalmasok, mint Nagy Sándor!
Az ellenség ritkán képviseli a rosszat! Mindig jelen van, mert az a kard, amit nem használnak, megrozsdásodik! (...) Mindannyian tudunk már mindent, mielőtt valaki beavatna bennünket!
A kard csak lesújt. De a kéz már győztes vagy vesztes, mielőtt lesújtana! Ellenségünk csak azért száll harcba velünk, mert tudja, elérhet bennünket!
Harcolni a szeretet egyik aktusa! Az ellenség fejleszt, tökéletesít bennünket!
Fogj bele valamibe! Akkor nem ellenséged lesz az idő, hanem szövetségesed.
Használj ki minden lehetőséget az életben, mert ha egyszer elszalasztod őket, nagyon sokára térnek csak vissza.
A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.
Az első tünete annak, hogy megöljük az álmainkat, az időhiány. Álmaink halálának második tünete: bizonyosságaink. Végül álmaink halálának harmadik tünete a béke.
Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.
Ki leszek majd az életrajzodban? Noha még nem olvastam, mégis ismerem a választ: az összes ember leszek, aki valaha az utamba került. Az az ember leszek, aki kinyújtotta a kezét abban bízva, hogy lesz egy másik kéz, amelyik segít a nehéz pillanatokban.
Facebook
Pinterest