Paulo Coelho

Valahányszor azt éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, történt valami, ami a földre nyomott. Azt kérdeztem magamban: de miért? Talán arra ítéltettem, hogy mindig megközelítsem a célszalagot, de sohasem szakíthassam át? Isten ennyire kegyetlen volna hozzám, és csak azért engedi látnom a pálmákat a horizonton, hogy a sivatag közepén szomjan haljak? Sok időbe telt, mire megértettem, hogy valójában nem erről van szó. Életünk során azért ütközünk bizonyos akadályokba, hogy visszataláljunk Személyes Történetünk igaz útjára.

Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.

Éjszaka senki. Nappal ezernyi idegen. És a magány annyira kézzelfogható, hogy már úgy érzem, mintha valami élő és kemény dolog lenne, ami kitölt minden sarkot és utat.

Jó reggelt, apám. Üres a kezem, de neked adom ezt a felkelő napot, ami vörös, mindenható, hogy kevésbé szomorú és boldogabb legyél, hogy azt hidd, hogy helyesen cselekszel, és én boldog vagyok.

A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.

Ha képes vagy kérni baráttól és ellenségtől még egy lehetőséget Ha képes vagy úgy meghallani egy "nem"-et, mintha az épp "talán"-t jelentene Ha képes vagy egészen lentről indulni, és még így is megbecsülni azt a keveset, ami megadatott Ha képes vagy minden pillanattal kiteljesedni és a csúcsra jutni anélkül, hogy a hiúság eluralkodjon feletted Akkor végül íróvá leszel.

A könyv semmihez sem hasonlítható kulturális tőke. A könyv az, ami ablakot nyit nekünk a világra. (...) Csupán a szemünk mozgatásával megtanulhatunk olyan elméleteket, amelyek alkotóik önfeláldozásába vagy akár életébe kerültek. Minden tankönyv egy lépés az ország dicsőséges jövője felé.

A múltat eltörölték, s a jövő meg sem érkezett, sodródom a nem létező jelenben, szerelemben, hitben, kételyekben úgy tűnik, hogy az életen csak átlebbentem éppen.

Ha úgy viselkedem, ahogy az emberek elvárják tőlem, akkor a rabszolgájukká válok.

Elveszítjük az elragadtatást a Nemes Harcban elszenvedett kicsiny és szükségszerű vereségeink miatt. És minthogy nem tudjuk, hogy az elragadtatás nagyobb erő, amely a végső győzelemben teljesedik ki, hagyjuk, hogy kicsússzon az ujjaink közül, anélkül, hogy észrevennénk, elszalasztottuk életünk igazi értelmét. A világot hibáztatjuk bosszúságunkért, kudarcunkért, és megfeledkezünk arról, hogy mi voltunk azok, akik hagytuk elillanni ezt a magával ragadó erőt.

Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben, és amikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől.

Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal - mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.

Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó, véget ér egy fejezet - mindegy, hogy nevezzük, a lényeg az, hogy magunk mögött hagyjuk életünknek azokat a pillanatait, amelyek már elmúltak.