Paulo Coelho

Tökéletes bűntény: soha nem tudjuk kideríteni, ki ölte meg az örömünket, hol vannak a bűnösök, és miféle okok vezérelték őket. De ezek a bűnösök, akik nem fedik fel a kilétüket, vajon tudatában vannak-e egyáltalán a tettük súlyának? Szerintem nem, mert ők is a saját maguk által teremtett valóság foglyai - legyenek bár depressziósak vagy arrogánsak, kisemberek vagy nagyhatalmúak.

Ha a tényekben nem ismerek tréfát, akaratlanul támogatom a hazugságot, még ha a szándékom ezzel éppen ellentétes, akkor is.

Meg akartam mutatni az embereknek, hogy milyen könnyű őket becsapni. Hogy bizonyos hiedelmek milyen szilárdan tartják magukat a képzeletükben, bármilyen abszurdak legyenek is. És gátlástalan egyének milyen könnyen tudják őket manipulálni általuk.

A társadalom kialakít egyfajta kollektív magatartásnormát - és senki nem kérdezi, miért pont így kell viselkedni. Az emberek elfogadják, és kész.

Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.

Mit sem érnek a szép szavak, ha szenvedést lát az ember.

Vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk.

A világon minden ember kapott valami adományt az égtől. (...) Ez valakiben magától megmutatkozik, valakinek viszont meg kell dolgoznia érte, hogy megtalálja.

Az élet nagyon gyors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére.

A hiba hozta működésbe a világot is. Soha ne félj hibázni.

Vannak pillanatok az életben, mikor nincs más lehetőség, mint elveszítsük a fejünket.

Aki szeret, annak egyformán képesnek kell lennie elveszítenie és megtalálnia önmagát.

Akkor, ha már mindent százszor elmeséltem, ha a helyek, ahol jártam, a pillanatok, amiket átéltem, a lépések, amiket miatta és érte tettem, távoli emlékekké válnak, akkor nem marad más, csak a színtiszta szerelem.

A Szerelem - megosztani a másikkal a világot.

Nincs az a szenvedély, ami hiábavaló volna, és nincs az a szeretet, amit el kéne utasítani.