Mark Lawrence

Egy bölcs azt mondta nekem egyszer, a történelem ismerete nem veszi elejét, hogy újra elkövessük ugyanazokat a hibákat, de legalább arra megtanít, hogy szégyelljük magunkat miattuk.

A pokolba vezető egyik út jó szándékokkal van kikövezve, csak hosszú. A gyorsabb útvonalat a tudatlanság köve borítja, ebben pedig azok az okosak a legjobbak, akik nem akarnak tudomást venni róla.

Semmit sem nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban.

Vannak helyek, ahová két lába kell, hogy elvigye az embert. Vannak utak, amelyek más perspektívát igényelnek. A kilométerek többet jelentenek, ha lépésenként járjuk le őket, és érezzük a föld változását a talpunk alatt.

Nem hagyhatjuk, hogy a félelem csapdába ejtsen bennünket. Ha efféle falak közt élnénk le az életünket, az egyenlő lenne a lassú halállal.

Gyakorta megesik, hogy ha nem kérdezünk, választ kapunk, akár olyat is, amire eszünkbe se jutna rákérdezni.

Ha az aggkor beszél, az ifjúság meg se hallja.

Lehet, hogy csak azt akartam megtudni, mit is akarok. Talán ezzel jár, ha felnő az ember.

Minden ambiciózus ember álma, hogy becsületes emberrel kerüljön szembe.

Háborúra, mint becsületes ember, háborúval reagálok.

A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen.

Ha egyszer futnod kell, legalább legyen mi felé futnod, úgy kevésbé érzed gyávaságnak.

Aki még az időjárásról is képes fecsegni, az inkább vallja be, hogy nincs semmi mondanivalója, csak imádja a saját hangját.

Vannak dolgok, amiket nem lehet kettévágni. Nem lehet félig szeretni valakit. Nem lehet félig elárulni, nem lehet félig hazudni.

Nem hazudott. A teljes igazat mondta. De a szavak csak szavak, ritkán térítenek le valakit az útról, hacsak maga is nem akarja, hogy letérítsék.