Mark Lawrence
Az ember fejében nincs elég hely, hogy minden gyász, minden aggodalom, minden rémület mellé odaférjen egy darabka normalitás. Én már rég hozzászoktam, hogy az ilyesmiket sötét pincébe temetem, és megyek tovább.
Bizonyos fokig mindnyájan becsapjuk önmagunkat: senki sem bírja el a teljes igazságot úgy, hogy ne vágja meg magát, bármerre fordul.
Vannak igazságok, amiket nem lehet kimondani. Vannak igazságok, amik tüskések, kitépnék a bensődet, ha kipréselnéd őket a szádon.
A sikernek abban van a veleje, hogy képesek legyünk az adott pillanatban cselekedni. A hős támad az adott pillanatban, a gyáva meg fut. A világ többi része meg várja a következő pillanatot, és varjúlakoma lesz belőle.
A becsapás művészetének az az alapja, hogy emlékezzünk hazugságainkra.
Hazug vagyok, csaló vagyok, gyáva vagyok, de soha nem hagynám cserben a barátomat. Már ha ahhoz, hogy kitartsak mellette, nincs szükség őszinteségre, tisztességre és bátorságra.
A bátorság abban mutatkozik, ha valaki a nagyobb borzalom elől futva eltiporja a kisebbik félelmét. És azok, akiknek a legnagyobb borzalom az, ha gyávának látszanának, mindig bátrak.
Az a tapasztalatom, hogy meneküléskor nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, hanem hogy gyorsabban futsz-e mindenki másnál.
Nem fejlődhetsz, ha állandóan azok a dermedt pillanatok határoznak meg, amelyekhez folyton visszatérsz. És ha nem fejlődhetsz, nem is élsz.
A jövő sötét hely. Ott mindnyájan meghalunk.
A megfélemlítés és a mulattatás állami fegyverek.
Néha az az egyetlen lehetőség, hogy emeljük a tétet, a másik irányba indulunk, és rákényszerítjük az ellenfelet, hogy messzebbre menjen a maga választotta úton, mint amennyire tervezte.
Az ember arra ítéltetett, hogy újra és újra elkövesse hibáit, mert csak a tapasztalatból hajlandó okulni.
Sok férfi nem olyan, amilyennek látszik. Bölcsesség lappanghat egy bárgyú vigyor mögött, bátorság tekinthet ki egy rémült szempárból.
Mindnyájan töredezett, ügyetlen élményhalmazok vagyunk, szorosan körültekerve, hogy védhető arcot mutassunk a világnak.