Mark Lawrence

A könnyű élet, a béke hamarabb megfojtja az embert, mint a kötél.

Az út végtelen, de mi nem: elhasználódunk, megtörünk. Egyeseket megkeményít, eszesebbé tesz, egy bizonyos pontig. (...) De legvégül a gyengeség, és a csüggetegség következik.

Amit könnyű végbevinni, azt rendszerint nem is érdemes.

A gyermek számára rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatók. Amikor felfedezi, hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani...

Néha könnyebb olyan valakit szeretni, akinek vannak megbocsátani való hibái, hogy cserébe ő is megbocsássa a tieidet.

A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall.

A kimerült emberek könnyen halnak meg, mintha alig várnák az örökkévalóságot.

A világon nincsenek egyszerű válaszok (...). Minden kérdésnek több oldala van. Túl sok is. Minden összegabalyodik. De ha egyszerűvé teszed a kérdéseket, az valahogy működik.

Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli.

Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk.

A legnagyobb hazugságokat magunknak tartogatjuk. Azt játsszuk, hogy istenek vagyunk, mi hozunk döntéseket, s az áramlat a mi nyomdokvizünk.

Veszélyes dolog a memória. Addig hánytorgatod magadban az emlékeket, míg már minden felületüket, szögletüket ismered, és mégis rá-rábukkansz egy élre, amely megvág.

Várj, ha várni kell. De habozni ne habozz soha.

Nem szégyen a futás. Mármint ha jófelé szalad az ember.