Mark Lawrence
Van úgy, hogy túl nagy a fájdalom, és mi csak kerülgetjük, keressük, hol léphetnénk be.
Néha lelassul a világ, és az ember minden apróságra felfigyel, mintha az örökkévalóság két szívverése között állna.
Az ember emlékekből áll. Ennyi vagyunk. Egy-egy rabul ejtett pillanat, egy hely szaga, jelenetek újra- meg újrajátszva egy kis színpadon. Mi magunk is emlékek vagyunk, történetekre fűzve - amiket elmesélünk magunknak magunkról, miközben átesünk az életünkön a holnapba.
A bosszú korántsem olyan édes, amilyennek mondják. Üres ebéd, bármeddig tartson is.
Ahol három ország összeér, ott mindig jó a termés. A véráztatta föld dúsabb talaj.
Nincs idegesítőbb a gyermeki csacsogásnál, és nincs szomorúbb a csendnél, ami utánuk marad.
A bánat formál bennünket, nem az öröm, a bánat az aláfestés, a refrén. Az öröm mulandó.
A szentek ugyan bármikor elbukhatnak, de a kárhozottak mindig megváltásra áhítoznak.
Jobb, ha egy száj mögé vannak rejtve a titkok.
A kéz, amely már egyszer megégett, nem szívesen tér vissza a vashoz, hiába súgja minden érzéked, kivéve az emlékezetet, hogy rég kihűlt az a vas.
A gonoszsághoz szelíd lejtő vezet, lépésről lépésre, szinte észre se venni. Csak ha visszanézünk, és megpillantjuk a távoli magaslatokat, ahol valamikor éltünk, csak ilyenkor látjuk, mekkora utat tettünk meg.
Mind magunkban hordjuk pusztulásunk magvát, mind magunk után vonszoljuk a történetünket, mint valami rozsdaette láncot.
Vannak igazságok, amiket ismerünk, de nem mondunk ki. Még magunknak sem, a sötétben, ahol mindnyájan egyedül vagyunk. Vannak emlékek, amiket látunk, és mégsem látunk. Elkülönülő dolgok, elméletivé válók, jelentésüktől megfosztottak. Vannak ajtók, amiket ha kinyitunk, sosem csukódnak be többé.
Az álmok teli vannak szellemekkel! Álmokból, halott álmokból, elveszett álmokból, rossz álmokból születettek, álmokból, amelyek szűk kis körökben járnak körbe-körbe, külön csapást vágnak maguknak a világ szövetében, és nem tágítanak belőle.
Ami szemtanúk nélkül történik, az olyan, mintha meg sem történt volna.