Keszei István
1935. július 5. — 1984. január 26. magyar költő
Te már régen ellobbantál de fénylő jegygyűrűdből lényed fénye ma is felém sugárzik.
Kormányok lemondanak. De én nem mondok le a magyar mondatról.
Szemrebbenésnyi életem fölött Éber szemmel virraszt az Isten.
Ha tüdőd és veséd kiszakad, akkor se add be gyáván derekad!
A tankok és a szürke dollár, végül mindkettő egyre megy, de próbára tett életemnek maradt a magyar hiszekegy.
Egyetlen irányhoz se tartozom. Elindultam toronyiránt, csillag iránt. Egyetlen irányom; a földre sütő égi csillagok.
A végsőkig kitartani! Mint a végvári vitézek.
Mindentől elvadultan Isten ölébe hulltam.
Isten sötét torkán cigányútra szaladt a sorsom.
Minden sóvárog, ami él.
Van egy hazám, hová lábam
nem mehet el,
ahova ölelő karom
nem érhet el,
hová csak vágyam lopózhat
lábujjhegyen,
láthatatlan, nesztelenül,
szép csendesen...
Isten ír velem Verseket. Hagyom a kezét, Engedem.
Hiányod kristályfényében ülök, kuporgok egyedül.
A morzsából is szobrot gyúrhat az emberi remény!
Szabadgondolkodó vagyok! Szabadon választottam az Istent.
Facebook
Pinterest