John Vermeulen

Nincs olyan nagy különbség ember és állat között, kivéve talán, hogy mi a saját fészkünkbe piszkítunk, és élvezzük, ha kínozhatjuk és megölhetjük egymást.

Önmagunkat többnyire mintegy bekormozott üvegen át szemléljük. És legtöbbünknél ez a koromréteg igencsak vastag.

Olyasmi, hogy abszolút igazság, nem létezik (...). Egyetlen kérdésre sincs örök érvényű válasz. Mi eleve elutasítunk mindenfajta dogmát. Egy dogmát követni egyenlő a teljes tudatlansággal. Hisz a dogmák nem tűrik a tényeket és az érveket. Az egyház maga határozza meg, mi igaz és mi hamis, és száműz a gondolatokból minden olyan tényt, amely ellentmondana ennek. A téziseik oly ostobák, hogy lehetetlen értelmes beszélgetést folytatni róluk.

Itt és most kell élni az életet. Ahelyett, hogy vakon bízva egy ugyancsak kérdéses túlvilágban, elfecsérelnénk.

Mindig mindenki úton van valamerre (...). Egyike az ember számtalan fárasztó és értelmetlen tevékenységeinek. Ha gyökereink volnának, mint a fáknak, korántsem lenne annyi lehetőségünk, hogy pokollá tegyük egymás életét. Vagy hogy szeressük egymást.

A szerelem okozta sebek sokkal nehezebben gyógyulnak, mint a testi sérülések.

A szabályok nem vonatkoznak azokra, akik megalkották őket.

Mindannyian a magunk módján értelmezzük a felénk áramló gondolatokat, (...) és így születnek az új eszmék.

A valódi művészet soha nem pénzben kifejezhető.

Az egyháznak minden bizonnyal szoros a kapcsolata a pokollal, hisz maga is oly szívesen és oly gyakran teszi azzá a földi létet.

Talán éppen az örökösen fenyegető veszély, a félelem, hogy mindent elveszíthetsz, adja a paradicsomban az élet sava-borsát, ez az, ami miatt nem unatkozik az ember.

Jó lenne, ha az ember átmenetileg megszakíthatná az életét (...). És csak akkor folytatná, ha már vége egy ilyen sötét időszaknak... de csak végleg lehet abbahagyni.

A dögevők Isten leghasznosabb teremtményei közé tartoznak. Nélkülük már réges-rég bomló húshegyek temetnének maguk alá minket.