John Vermeulen

Az ember egész életében csak beszél (...). De mit is mond valójában? Az igazán fontos szavak alighanem még egy papírlapot sem töltenének meg.

Kétségtelen, hogy a halál sokkal kevésbé szörnyű, mint a születés. Ahogy az elalvás is békésebb, mint az ébredés.

Aki a halálán van, az nem hazudik.

A bolondok közt mindig a legbolondabbat övezi a legnagyobb tisztelet.

Talán az új élet születése a legjobb válasz a halálra.

A katonák is csak emberek! Miért engedelmeskednek a parancsoknak? Miért hagyják magukat vezényszóra lemészárolni? Miért? És kinek hoz mindez hasznot? Megint csak a hatalom maroknyi megszállottjának! Hol lennének, ha többé senki sem mozdítaná értük a kisujját sem? És az ostoba tömeg mégis újra és újra igába hajtja a fejét.

Minden nagy világnézeti változást egyetlenegy ember idézett elő.

Olyan világban élünk, amely tele van ostoba emberekkel, akik mindig tévedhetetlenül azt választják, ami a legrosszabb nekik.

Paradox módon a halálfélelem hiánya olykor életmentő lehet. A félelem rossz tanácsadó.

Aki ismeri a jövőt, elveszít minden reményt.

Semmi sem vonzóbb egy lány számára, mint egy férfi, aki elutasítja.

A szépség is kénytelen teret engedni az ember által teremtett, tolakodó és mindenütt jelen lévő rútságnak. Ahogy a szerelmet is elűzi a gyűlölet, a féltékenység és a bosszúszomj.