John Vermeulen

Érzelmi dolgokban nem szerencsés arról beszélni, ki a "hibás". Az ember nem ura az érzéseinek. Legföljebb elfojthatja őket. - Ami az érintettek számára többnyire a legrosszabb megoldás.

A szerelem mindig a maga útját járja, ember nem kényszerítheti más irányba.

Mintha mindent és mindenkit a félelem hajtana. Alig van olyan pillanat, amikor az ember tudatosan vagy öntudatlanul ne rettegne valamitől vagy valakitől.

A gyerekek és a bolondok sajátja, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel, amelyekre nincs válasz.

A test átkozottul erős! A lélek az, ami gyenge, és mindig alulmarad.

A törvényeket sajnálatos módon egyszer így, másszor úgy értelmezik.

Ha valóban létezik Isten, aki a világot kormányozza, vagy teljesen ostobának, vagy szadistának kell lennie. Vagy ami még valószínűbb: mi, akik olyan nagyon fontosnak érezzük magunkat, az Ő szemében nem vagyunk többek, mint jól idomított kis egerek, amelyeket egész életükben nevetséges és megalázó mutatványokra kényszerít. Aki pedig nem akar a többiekkel játszani, azt eltapossa, akár egy nyomorult férget.

A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel.

Nyomorult dolog, ha az embernek rá kell ébrednie, hogy nincs elég esze (...). Akkor már jobb, ha az ember teljesen ostoba.

Semmit sem tudni talán a boldogság legmagasabb szintje. Különben miért mosolyognának örökké az idióták?

- Az Úr csak emlékeztetni akar bennünket, mily hasztalan és jelentéktelen is mindaz, amit az ember tesz. - Már miért érdekelné ez az Urat? Nekünk talán álmatlan éjszakákat szereznek a hangyák, amelyeket alighanem minden lépésünknél széttaposunk?

A mértéktartó, józan emberek többnyire nem vitték olyan sokra, mint (...) akik csak olyankor voltak elégedettek, ha büszkeségtől dagadó mellel a legyőzött ellenség holttestére helyezhették a lábukat.

Az ember minden tettének mozgatórugói, bármily nemesnek tűnik is a cél, végső soron csupán önzésből fakadnak.