Jodi Lynn Picoult

Ha az ember csak ücsörög, és töri a fejét, hogy milyen forró lesz majd a tűz, akkor sohasem jut még a közelébe sem.

Mindenki tudja, hogy a kicsik rajzfilmfigurának képzelik magukat - úgy gondolják, ha egy vasdarab a fejükre esne, akkor fölkaparnák önmagukat a járdáról, és mennének tovább.

A szabályokat akkor sem szabad megszegned, ha úgy látod, hogy körülötted mindenki megszegi őket. Mert ha te is megszeged - meg mindenki más -, akkor az egész világ nagyon félelmetes hellyé válik. (...) Ezért a legjobbnak tűnő dolgot nem tehetjük meg, helyette úgy kell cselekednünk, hogy az a leghelyesebb legyen. (...) A legjobb dolog az, amiről te úgy gondolod, hogy meg kellene tenned. A leghelyesebb pedig az, amiről az adott helyzetben tudni lehet, hogy azt kell tenni - és ehhez nem csak magadra kell gondolni, hanem más egyéb dolgokra is: kinek mit okozol ezzel, mi történt korábban, mi vezetett idáig, és mit írnak elő a szabályok.

Senki sem akarja beismerni, de mindig történnek rossz dolgok. Talán mert ez az egész egy láncolat - valaki réges-régen tett valami rosszat, így kezdődött az egész. Aztán valaki más is rosszat cselekedett, s ez arra vezetett, hogy a harmadik is elkövetett valamit, és így tovább... Mint abban a játékban, amely úgy zajlik, hogy valaki a másik fülébe súg egy szót, azt továbbsúgja, és a végén valami egészen fura dolog sül ki belőle. Persze az is lehet, hogy a rossz azért történik, mert különben elfelejtenénk, hogy milyen a jó.

Matematikai formulába öntötte a boldogságot: Va per Vá, azaz a valóság osztva a vágyakkal. Ebből az következik, hogy a boldogsághoz két út vezet: az ember vagy javít az őt körülvevő valóságon, vagy pedig lejjebb adja a vágyait. (...) Ha a valóságot elosztod a vágyakkal, akkor megkapod a boldogsághányadost. Ha viszont fordítva csinálod (a vágyakat osztod el a valósággal), akkor nem a boldogság ellenpárját kapod... hanem a reményt. (...) Ha a valóságot adottnak vesszük, akkor a vágyaknak nagyobbnak kell ennél lenniük, hogy megteremtődhessen az optimizmus. Másrészt viszont igaz, hogy a pesszimista olyasvalaki, akinek a vágyai kisebbek a valóságnál, mint az egyre kisebb törtszámok az osztáskor. Az emberi lét alapja, hogy ez a szám a nulla felé közelít, de sose éri el - a reményt sose adjuk fel, ugye? Visszajön csőstül, ha muszáj.

Olyan üresnek éreztem magam, hogy már attól féltem, egyszer csak elvisz a szél. Hogy olyan leszek, mint egy elszabadult héliumos léggömb, ami olyan messzire emelkedik föl, hogy hiába rikító a színe, mégis belevész a levegőébe. (...) Akkor ébredtem rá, miből lesznek azok a kóbor ballonok az égen: a ballon a szerelem, ami kicsúszott a kezünkből.

Gyermekkorunkban meg van a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a "ha" nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel, és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott, a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét? Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a lényeg, hogy ebben a világban még minden lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.

A nyár szerintem afféle kollektív tudattár. Mindenkinek van emléke arról, milyen dallamosan közeleg a fagyis; hogy égeti az ember combját lecsúszás közben a szinte áttüzesedett fémcsúszda. Mindnyájan hevertünk már hanyatt fekve, csukott szemmel, lüktető szemhéjakkal, és arra gondoltunk, még egy kicsit tartson ez a nap, és legyen sokkal hosszabb, mint az az utolsó, amikor egy egészen más irányba indulunk el.

Ha most leszállnának a marslakók, és megvizsgálnák, miért születnek a Földön gyerekek, arra jutnának, hogy a legtöbb embernek véletlenül lesz gyereke, mert akkor éjjel túl sokat ittak.

A szeretet táplálkozás: a másik személyből táplálkozunk, aki szinte a vérünkbe ivódik.

Az embernek csak arra kell haladnia, ahol a sok vonal összefut, és remélnie a legjobbakat.

Hány éves az ember a mennyben? Mert ha odafönt tényleg a mennyország van, akkor világos, hogy ott mindenki a legjobb formájában mutatkozik. Nem hinném, hogy azok, akik öreg korukban halnak meg, mind fogatlanul és kopaszon járkálnak a felhők között. Ez persze egy csomó további kérdést vet fel. Aki felakasztotta magát, az vajon kékre püffedten, kilógó nyelvvel sétálgat? Ha a háborúban valakinek levitte a lábát egy akna, akkor féllábon csinálja végig az örökkévalóságot? Szerintem választhatsz. Kitöltöd a jelentkezési lapot, amiben megkérdik, hogy csillagos vagy felhős kilátást szeretnél-e, hogy csirkét, halat vagy mannát kérsz-e vacsorára, és hogy hány évesen szeretnél mutatkozni a többiek előtt.