Jodi Lynn Picoult

Két egymást szerető ember együttléte alatt kialakul egyfajta koreográfia. Lehet, hogy észre sem veszik, de a testük egymásra hangolódik: egy nyakcirógatás, egy simítás a hajon. Egy gyors csók után levegővétel, majd egy hosszabb csók, mialatt a férfi keze a blúz alá nyúl. Létezik egyfajta menetrend, megszokott rutin, de nem a szó "unalmas" értelmében. Egyszerűen arról van szó, hogy mindketten megtanulják a másikat, egymáshoz alkalmazkodnak, és ezért történik, hogy amikor hosszú ideig egy és ugyanaz a partner, a fogak nem koccannak össze, az orrok és a könyökök nem ütköznek.

Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban.

Az élet lényegében az, ami akkor történik, amikor a "mi-lett-volna-ha" események nem következnek be. Amikor az ember álmai, reményei vagy félelmei nem válnak valóra.

Az ember részben attól lesz felnőtt, hogy megtanul nem túlságosan nyíltnak és őszintének lenni, és bizonyos helyzetekben inkább hazudni, semmint megsérteni valakit az igazsággal.

Nem hinném, hogy bárki bármin keményebben dolgozna, mint egy serdülőkorú azon, hogy elfogadják, befogadják a többiek. Még az Egyesült Államok elnöke is olykor elmegy szabadságra, a légi irányítók is lazítanak néha, de ha megnézünk egy átlag iskolás gyereket, az napi huszonnégy órában és az egész iskolaévben, szünet nélkül görcsöl (...) azon, hogyan lehet betörni a belső körbe, a kiválasztottak szentélyébe. Nos, itt a trükk: nem rajtunk múlik. Csak az a fontos, hogy mások mit gondolnak arról, hogyan öltözöl, mit eszel ebédre, mit nézel a magasságos tévében, milyen zenét hallgatsz az iPodon. Mindig is azon törtem a fejem, hogy ha csak a mások véleménye számít, akkor vajon lehet-e az embernek egyszer az életben sajátja?!

Attól még, hogy az embernek valakivel közös a DNS-készlete, még nem kell, hogy legyen bennük bármi közös ezen felül.

A magasabb fizetést általában nagyobb boldogsággal kapcsolják össze, de ahogy nő az összeg, úgy csökken a boldogságnövekedés mértéke. Például az évi ötvenezer dollárt kereső sokkal boldogabbnak vallotta magát, mint a huszonötezres fizetést húzó társa. A boldogságnövekedés viszont százalékarányban sokkal kisebb, ha ötvenről emelik százra a fizetést.

Rajta áll, megteremti-e valaki magának a jövőbeni emlékeit, vagy sem.

Minden tűzvész egy kicsiny parázzsal kezdődik, csak tudni kell, hol keressük.

A tűzben az az érdekes, hogy alattomos - lopakodik, nyalakodik, aztán a válla fölött hátranéz, és kiröhög. És gyönyörű is, a rohadt életbe. Mint a naplemente, ahogy vörösbe borít mindent maga körül.

Rossz annak, aki mindig csak vár. Arra gondolok, hogy a csatába induló hős szerepe ugyan nem lebecsülendő, de ha a dolgok mélyére nézünk, akkor az igazi történet ahhoz kapcsolódik, akit hátrahagytak.

Két oka van, ha az ember nem mondja meg az igazat - vagy mert hazugság révén megkapja, amit akar, vagy mert a hazugsággal megvédi a másikat valamitől.