Jodi Lynn Picoult

- Vannak, akik jobban szeretik nem felhánytorgatni a múltat. (...) - A megbocsátás nem azonos a felejtéssel.

Szerintem ez a szerelem (...). Amikor az ember utólag hajszálpontosan látja, milyen a másik, mégsem változtatna rajta semmit.

Mindnyájunkban él egy szörnyeteg, és mindnyájunkban él egy szent is. A kérdés csak az, melyiket tápláljuk - melyiknek engedjük, hogy a másik fölé kerekedjen.

Tudatosul bennem, hogyan épülnek egymásra a hazugságok. Úgy fedik el az igazságot, mint a festékrétegek, egyik a másik után, míg már azt is elfelejtettük, milyen színnel kezdtünk.

Hiszek az emberekben. Hiszek erejükben, hogy egymást segítsék és mindenhol dacolva éljenek. Hiszek az átlagemberek átlagon felüli tetteiben. Hiszem, hogy mindig van mit remélni - hacsak egy szebb holnapot is -, és hogy a remény a leghatásosabb drog a világon.

A történelem nem dátumok, helynevek, háborúk halmaza. Az emberekről szól, akik kitöltik közöttük a tereket.

Ha van testi jele annak, hogy beleszeretünk valakibe - a remegés a gyomorban, a lélek hullámvasútja, - akkor annak is vannak testi jelei, ha kiszeretünk valakiből. Olyan, mintha rosta lenne a tüdőnk helyén, és nem kapnánk elég levegőt. A zsigereink keményre fagynak. A szívet apró, keserű gyönggyé zsugorítják az igazságszemcsék.

Akkor tudhatjuk valakiről, hogy illik hozzánk, ha a dolgok, amelyeket nem kell elmondania, fontosabbak azoknál a dolgoknál, amelyeket el kell.

Ha az élet nem tisztességes, nekem sem kell annak lennem.

Az ember nem attól lesz okos, hogy mindenre tudja a helyes választ. Attól lesz okos, hogy mindig a helyes kérdéseket teszi föl.

Csak olyasmi hiányozhat egy embernek, amire még emlékszik.

Egyszer ment a tévében egy dokumentumfilm az óriás tintahalakról, megmutatták, hogyan lövelli ki magából a szépiafestéket, amikor meg akar pattanni az ellenség elől. A gyönyörű fekete festék úgy sötét ködbe burkolta; ez volt az elterelő hadművelet. Ilyen érzés az alkohol is a véremben. Ez a tintahal festéke, és el fog vakítani engem, hogy megléphessek mindentől, ami fáj.

Mindennél jobban szeretném visszaforgatni az időt egy kicsit. Újra az a gyerek lenni, aki voltam, amikor anyám minden egyes szavát jónak és igaznak hittem. Amikor még nem voltak hajszálrepedések ezen a bizalmon.

Nincs annál a csöndnél rosszabb, amely nehéz gyöngyként függ egy kínos beszélgetés fonalán.

Túl csábító a gondolat, hogy elhiggyük: ha a mi életünk csikorgó fékekkel megállt, akkor másoké sem megy tovább a rendes kerékvágásban. Mégis: a kukás ugyanúgy üríti a garázs melletti szemetest, s ugyanúgy nem szedi fel a kiszóródott üdítős dobozokat, mint máskor. Az olajtöltő kocsi is megjött, hozták a számlát, a bejárati ajtóra tűzve találom. Az asztalon szép rendben sorakozik a heti posta. Elképesztő, de az élet megy tovább...