Jodi Lynn Picoult

A hazugságnak, mint talán sokan tudják, megvan a maga sajátos íze. Olyan száraz, meg keserű is, és fintorogni kell tőle, mint amikor az ember bekap egy csábos desszertet, és nem csoki- vagy mogyorókrém van benne, mint amire számított, hanem citromízű.

- Hogy néz ki egy apuka? (...) - Olyan, mint a kötéltáncos a cirkuszban. Mindenkivel szeretné elhitetni, hogy amit csinál, az óriási művészet, de azért látni rajta, hogy csak azért imádkozik magában, hogy átevickéljen a túloldalra.

Jézus a védelem, s a Kemó rúgja a gólokat.

A testvéri viszony az igazságos elosztásról szól, hogy mindenkinek ugyanannyi jusson játékból, húsgombócból, szeretetből. De az anyaság egészen más. Az anya azt akarja, hogy a gyerekének mindenből több jusson, mint neki jutott. Hogy a gyereke jusson a legmagasabbra, a legmesszebbre. Ezt nem lehet szavakkal kifejezni, mert nagyobb dolog annál.

Egy bizonyos pont után, ha túl sok repedés hálózza be a szívünket, már soha többé nem lehet egész.

Vannak dolgok, amiket muszáj megtennünk, bármi is a következménye.

Az emberek változnak, de csak ha hagyják nekik.

A szavak olyanok, mint a magasból leejtett tojások - éppúgy nem lehet visszavonni őket, mint elfeledkezni a mocsokról, ami utánuk marad.

A szerelem, akár a fájdalom, elvakítja az embert. Elfeledteti, amit nem tud, hogy csak arra a néhány részletre összpontosítson, ami mindennél többet jelent.

Van bennünk egy hely, aminek a létezéséről nem is tudunk, pedig ide bármikor visszavonulhatunk és távolról tekinthetünk magunkra, anélkül, hogy éreznünk kellene a fájdalmat.

Az inuit eszkimók szerint a csillagok lyukak az égen. Valahányszor látjuk, hogy a szeretteink átragyognak rajtuk, tudhatjuk, hogy boldogok.