Jodi Lynn Picoult

Nevezzenek meg egy dolgot - Isten létezésén kívül -, amiben vakon hiszünk! (...) Nincs olyan! Egy darab sem. Azt sem mondhatják, hogy a nap mindennap felkel. Persze, tudom, hogy másnap is ott lesz az égen, de ez egy tudományosan bizonyítható tény.

Az utolsó dolog, amiben teljes, megmásíthatatlan meggyőződéssel hittünk... a Mikulás volt. (...) Nem számított, mennyire tűnt valószerűtlennek, milyen sok bizonyíték szólt ellene, gyerekkorunkban hinni akartunk, ezért hittünk. És bármennyire is otrombának hangzik a hasonlat, ez nem annyira különbözik az Isten létezésébe vetett hittől. Hiszen mindketten bőkezűen adakoznak, attól függően, hogy jól vagy rosszul viselkedtünk-e. Mind a ketten láthatatlanul intézkednek. Mitikus lények segítségére vannak utalva - manókra és angyalokra. (...) Szóval, miért van az, hogy mostanában senki nem hisz a Mikulásban? Talán azért, mert felnőttünk, és ráébredtünk, milyen képtelenség is az egész. A Mikulás tényből jó sztorivá lett, amit majd továbbadhatnak a gyerekeiknek. Pont úgy, ahogy az önök gyerekkorában a szüleik meséltek Istenről.

A tragédiáról tudni kell, hogy mindig hirtelen csap le, egy hurrikán erejével és haragjával.

Amikor Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot, vagy legalábbis egy hívő katolikus tisztet helyez az autófeljáróhoz.

Hogy lehet, hogy fogalmad sincs, mennyire fontos számodra valaki, amíg el nem veszítheted?

Egy pillangót nem úgy lehet elkapni, ha kergeted; mozdulatlanul kell maradnod, amíg magától a válladra nem száll.

Nem hiszem, hogy mi választjuk ki azt, akibe beleszeretünk. Szerintem ez egyszer csak megtörténik.

A szerelem nem arról szól, hogy az ember akarja a másikat. Sokkal csábítóbb, ha téged akarnak.

A való világban gyakran a gyerekek azok, akik feltakarítják a szemetet, amit a szüleik hagynak maguk után.

Az emberek azt hallják, amit hallani akarnak. Abban hisznek, amiben hinni akarnak.