Jodi Lynn Picoult

Van egy pont, ahol az ember kénytelen szembenézni a kőkemény tényekkel. Látja, hogy olyan út áll előtte, amely az ismeretlenbe viszi, de nincs más választása, mint előremenni. Amíg nem lép előre, csak egy helyben fog toporogni.

Idővel minden emberi érték megkopik. Még azt is eltűröd, amit normális esetben nem fogadnál el. A békés együttélés (...) felér a megbocsátással. Soha nem fogod ugyan megszeretni azt, amit gyűlölsz, de megtanulsz együtt élni vele.

Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor a világ mintegy lelassul - ilyenkor az ember érzi a csontjai moccanását, az agya zakatolását. Amikor az ember tudja, hogy bármi történjék is vele ezután, erre a pillanatra örök életében emlékezni fog, minden egyes apró részletére.

Mi a különbség aközött, hogy egész életedben igyekszel láthatatlan maradni, vagy pedig megjátszod, hogy az vagy, akinek a többiek látni akarnak? Így is, úgy is tettetés az egész.

Csak az időben bekövetkező utolsó pillanat előzményeiről tudunk pontosat mondani, de mindaz, ami ahhoz a pillanathoz vezetett, események egész láncolatát alkothatja, és jöhet bárhonnan.

A menőknek soha sincsenek barátaik, csak szövetségeseik vannak. Az ember csak addig lehet biztonságban, amíg nem szolgáltatja ki magát - mert bármelyik pillanatban nevetség tárgyává tehetik.

Mennyire vékony választóvonal húzódik szerencse és balszerencse között, és milyen könnyű átkerülni egyik oldalról a másikra!

Egy egész beszélgetés is lezajlódhat némán, mert a szívnek megvan a maga sajátos nyelvezete.

Senki sem maradhat örökké egy helyben. Még azok körül is megváltozik a világ, akik különben jószántukból nem mozdulnának.

Lehet, hogy a Sors nem olyan, mint egy tó, amelyben az ember úszkál az élete során, hanem inkább maga a horgász, aki tart minket a botja végén, hadd úszkáljunk ide-oda, amíg ki nem fáraszt, s akkor feltekeri a zsinórt.

Ha olyan világban élnénk, ahol a szabályokat felülírnák az érzelmek, akkor nagyon kényelmetlenné válna számunkra az élet.

Kissé rekedtesen törnek elő belőlem (...) a szavak; túl sok időt töltöttem azzal, hogy sohase mondjam ki őket... Az ember elhitetheti magával, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, de tulajdonképpen még ez az alapigazság sem igaz. Az ember nagyon is hajlamos a hazugságra, ha úgy gondolja, ezzel megkíméli magát vagy akit szeret, a fájdalomtól.