Gárdonyi Géza

Ami a szívből jön, a végtelenségből jön, s ami a végtelenségből jön, mindenkinek kincse. A szív művei halhatatlanok.

Ha a nők tudnák, hogy az okos szem mennyire szépíti az arcot -, mindig hallgatnának.

Nézi a csillagot a paraszt. Neki csak fehér szikra. Nézi a csillagot a tudós. Neki egy távol kerengő világ. Nézi a csillagot a bölcs. Neki egy fénylő útmutató az Örökkévalóság felé.

Minden embernek két oldala van: egyik fehér, másik fekete. Soha ne beszéljetek senkinek a feketéjéről.

Az ember lelke begöngyölt láng. Csak egyes sugarait ismerjük magunk is. Annyit, amennyi a földi életünk haladására világítónak kell.

A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara. Az óra a tied. Csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle.

Csak nyugodt lelkű ember lehet boldog. Akinek a homlokán nincsenek soha fellegek. Akinek a lelkében nincs soha iszap, se ő nem sároz, se őt nem sározhatják be. Minden gondolata egyenes, becsületes.

Inkább becsüljenek kevesebbre, és érjek többet.

A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti festékkel, a költő tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja halhatatlan.

Kinek-kinek az a szép, ami az ő szívét elgyönyöríti!

Akik szeretik egymást, keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket, térden is visszamásznak egymáshoz. Ha tengert vetnek közéjük, a lelküket küldik által a tengeren: levélben találkoznak.

Azok, akik nem festők, ha egymásnak szólanak, vagy akár hosszabban is beszélgetnek, csak a szemébe nézegetnek egymásnak. De akkor se a színeit, vonalait nézik a másik szemének, hanem a mozgását. Mert a szem egészít a mondáson. A szem mondja meg, amit a mondás elrejt, vagy céloz, vagy hamisít.

A sírás nem egyéb (...), csak tehetetlenségünk érzésének a nyomása a szemünk idegeire. A tehetetlenség, hogy nem tagadhat.

Mintha igaz volna, hogy vannak szerencsétlen napok az esztendőben, amikor csövestől szakad a nyakunkba a bosszúság és keserűség, éppúgy vannak néha örömnapjaink is, amikor mintha angyalok hágnának egymás sarkába, hogy nekünk örömet szerezzenek.

A szent szellő mindenkit megérinthet: szép rezgések mindenki lelkében keletkeznek, de nem mindenki tudja vászonra, kőre, papirosra marandósítani. Csak a művész! A művész, az igazi művész! Mentül igazibb művész, antul sikerültebben. Legsikerültebben az a művész, aki azt a szép-rezgést úgy tudja formába önteni, hogy aki az alkotását nézi, vagy hallja, vagy olvassa, csak azt a szép-rezgést érzi, amelyet a művész érzett, mikor a műve fogant, mikor a művet alkotta, és befejezte.