Friedrich Nietzsche

Még hogyha tanításáért tűzbe is megy valaki - ugyan mit bizonyít az? Többre tartom bizony, akinek tanítása saját tüzén kap lángra!

A nagy szellemek szkeptikusok.

Nem mindegy, hogy mi célból hazudunk: hogy megőrzünk, vagy elpusztítunk-e vele valamit.

A hit nem mozdít el hegyeket, hanem éppenséggel hegyeket tesz oda is, ahol nincsenek.

A pap csak egyetlen nagy veszélyt ismer: s ez a tudomány - az ok és az okozat egészséges fogalma. A tudomány azonban egészében véve csak kedvező viszonyok közepette fejlődik - idő és szellem bősége kell az embernek ahhoz, hogy "megismerjen". (...) "Következésképpen az embert boldogtalanná kell tenni" - a pap logikája minden korban ez volt.

Az embernek az emberiséggel szemben fölényben kell lennie, mégpedig az erő, a lélek fensége - a lenézés révén.

Nincs olyan művész, aki elviselné a valóságot.

Könnyű mindenféle erkölcstelen tettről beszélni, de van erőnk elviselésükhöz?

Az ateizmus számomra nem eredmény, még kevésbé esemény: ösztönösen természetesnek tartom. Túlságosan kíváncsi, kétes és gőgös vagyok, semhogy megelégedjem otromba magyarázatokkal.

Jó és Rossz Isten előítéletei.

Ha Isten a szeretet tárgya akart lenni, akkor le kellett volna mondania az ítélkező és igazságosztó szerepéről: egy bíró nem lehet szeretet tárgya, még akkor sem, ha irgalmas.

Az utóbbi évszázadok folyamán a tudományt részben azért fejlesztették, mert vele és általa remélték megérteni Isten jóságát és bölcsességét - ez volt a nagy angolok (mint Newton) legfőbb lelki indítéka -, részben azért, mert hittek a megismerés abszolút szükségességében, amely a legerősebb kapocs a morál, a tudomány és a boldogság között - ez a nagy franciák (mint Voltaire) lelkének legfőbb indítéka -, részben pedig, mivel a tudományban mindenáron valami önzetlen és ártalmatlan dolgot, valami önmagában is megállót, valami ártatlant szerettek volna látni, amihez az ember gonosz ösztöneinek az égvilágon semmi közük - ez Spinoza legfőbb lelki indítéka, aki megismerőként isteninek érezte magát: - tehát három tévedésből kifolyólag!

Isten halott: ám az ember természete már csak olyan, hogy talán még évezredekig lesznek barlangok, amelyekben megmutatják az Isten árnyékát. - És nekünk (...) még az árnyékát is le kell győznünk!

Hallgatása azonban rám nehezedett, és aki így van másodmagával, magányosabb bizony, mintha egymaga volna.

Minden gondolatot végül agyonnyomnak "törvényei".