Friedrich Nietzsche

A hivatás az élet hátgerincze.

A láng magamagának nem olyan fényes, mint akinek világít: ép így a bölcs is.

Mások rosszindulatú beszéde rólunk gyakran tulajdonkép nem is nekünk szól, hanem olyan bosszúság nyilvánulása, amelynek egész más okai vannak.

Sok ember élete fogytáig vár az alkalomra, hogy a maga módja szerint jó lehessen.

Vannak, akik meg akarják nehezíteni az emberek életét, csupán azért, hogy felajánlhassák nekik utólag receptjeiket az élet megkönnyebbítésére, például keresztény hitüket.

Aki csak egy kicsit tud egy idegen nyelven, jobban örül neki, mint aki jól tudja. A félig-tudóké az öröm.

Az erényes ember már csak azért is alantas fajta, mert nem személyiség, hanem azáltal nyeri el értékét, hogy hasonul bizonyos egyszer s mindenkorra változatlan embertípushoz. Összehasonlítható, vannak hozzá hasonlók, de nem lehet egyedi.

A lelkifurdalás annak a jele, hogy a jellem nem nőtt fel a tetthez. Jó cselekedetek után is van lelkifurdalás; a szokatlanság teszi, ami kiemeli őket a régi környezetükből.

A nihilizmus legfőbb oka: hiányzik az emelkedettebb faj, vagyis azok, akiknek kimeríthetetlen gyümölcsözősége és hatalma megőrzi az emberekbe vetett hitet. Gondoljunk csak arra, amit Napóleonnak köszönhetünk: ezen évszázad majdnem minden magasztos reményeit.

A nihilizmus normális állapot. Lehet az erő jele: a szellem ereje, annyira fokozódhat, hogy számára az eddigi célok aránytalanul csekélyek. Másrészt a nem elégséges erő jele szintén lehet, mely erő elégtelen ahhoz, hogy produktív módon tűzzön ismét maga elé valamely célt, miértet, hitet.

Annak titka, hogy az életből a lehető legnagyobb termékenységet és élvezetet hozd ki: Élj veszélyesen! Építsd a városod a Vezúv lejtőjére!

Testvérem, a szerencsésnek egy erénye van csupán, és nem több: így könnyebb lesz átkelni a hídon. Sok erényt birtokolni kitüntetés, ám nehéz sors is egyben, és hány erényes elbujdokolt már a pusztaságba, és véget vetett életének, mert belefáradt abba, hogy csatatér legyen erényeinek szüntelen csatáihoz.

Életünk nagy korszakai azok az alkalmak, amikor elég bátrakká válunk ahhoz, hogy gonosz tulajdonságainkat a legjobb tulajdonságainkká kereszteljük át.