Agatha Christie

Az emberek voltaképpen örömüket lelik benne, ha az orrukra kötik, milyen rémségesek. Ezért tódulnak a népszerű prédikátorokhoz.

A büszkeség arra jó (...), hogy leplezze az ember érzéseit. De attól még az érzés éppúgy megmarad.

Az álom általában elillan, ébredésünk pillanatában utánakapunk, de kiszökik ügyetlen ujjaink közül.

Egy beszélgetés során nemcsak a kérdésekre kapunk választ (...). Az emberek résen vannak, amikor a téma veszélyes lehet számukra, de abban a pillanatban, hogy mindennapi beszélgetésre váltunk, elengedik magukat, átadják magukat annak a megkönnyebbülésnek, hogy igazat mondhatnak, ami mindig sokkal könnyebb, mint a hazudozás. Így aztán elejtenek egy aprócska tényt, amiről nem is tudják, hogy mennyire megváltoztatja a dolgokat.

Ha az emberek azt színlelik, hogy sokkal barátságosabbak, megbocsátóbbak, sokkal nagylelkűbbek, mint amilyenek valójában, ennek előbb-utóbb az a következménye, hogy sokkal ellenszenvesebben, durvábban és általában véve sokkal kellemetlenebbül viselkednek, mint amilyenek valójában! Ha gátat szab a természetes viselkedés menetének (...), előbb-utóbb ledől a gát, és jön az özönvíz!

Azt mondják, az ember megbánja a bűneit, ha megöregszik. Ez maszlag. Én ugyan nem bánom meg a bűneimet (...), valamennyit elkövettem... az összes régi, jó bűnöket! Csaltam, loptam és hazudtam... Te jó ég, hát igen! S az asszonyok!

Irtózom attól a felfogástól, amellyel az emberek manapság a dolgokat kezelik. Ha valamibe belekaptunk, és aztán nem tetszik, nosza, másszunk ki belőle, amilyen gyorsan csak lehet. Az ördögbe is, tán csak létezik valami olyasmi is, mint az adott szó szentsége? Ha egyszer az ember feleségül vesz egy asszonyt, és kötelezi magát arra, hogy eltartja, akkor nincs kibúvó, meg kell tennie. Az illető vállalta. Reszketek az utálattól, ha az elhamarkodott házasságokra és a felelőtlen válásokra gondolok.

Az asszony lehet a férfi társa és ihletője az életben, de lehet bukásának oka és előkészítője is. Az asszony le tudja süllyeszteni a férfit az állat színvonalára.

Elképesztő, hogy a férfiak milyen tökfejűek. Hihetetlen. Ez újra és újra meglep. Azt még csak észreveszik, hogy valaki ott legyeskedik a feleségük körül, de hogy ezt az asszony hogyan fogadja, azt soha!

Ha az embernek nincs mondanivalója, ugyan mire való a szüntelen fecsegés?

Egyszer találkoztam egy elragadó házaspárral. Oly udvariasak és kedvesek voltak egymáshoz, és még sokévi házasság után is oly jó barátoknak mutatkoztak, hogy valósággal irigyeltem az asszonyt. Boldogan cseréltem volna vele. Valaki később elmondta, hogy ezek már tizenegy éve egy szót sem szólnak egymáshoz, ha kettesben maradnak (...) Ebből látszik, hogy sohasem tudhatunk semmit biztosan.

Manapság már senki sem hisz a gonoszban. Ha egyáltalán foglalkoznak vele, pusztán a jó tagadásaként fogják fel. A gonoszat azok cselekszik - így szólnak az emberek -, akik nem ismerik a jót, akik tanulatlanok, akik inkább szánalmat, mint szidást érdemelnek. De (...) a gonosz él! A gonosz itt jár közöttünk!

Én öreg vagyok, s még a régi iskolához tartozom. Amikor én fiatal voltam, az ember még a nők bokáját is alig látta. Milyen csábító volt, ha csak kivillant a habos alsószoknya szegélye! És a gyengéd vonalú lábszár... a térd... a csipkés harisnyakötő...

Ha van az angoloknak valami hibájuk, az, hogy egy kicsit tartózkodóak, és ez a tartózkodás csak néhány évi ismeretség után enged. Akkor aztán a szívélyesség mintaképei.