Agatha Christie

A rémes feszültség, a sok megrázkódtatás... hát az valami szörnyű. A megrázkódtatás ugyanis nem hat rögtön. Késleltetett hatás. Van ilyen.

Azt tanácsolom: ha valami, akármi, elromlik az ember életében, az lenne a legjobb, ha visszamenne oda, ahol gyermekkorában boldog volt.

Ha az ember tudja valakiről, hogy hazudik, akkor az már olyan, mintha az igazat mondaná!

A téboly mindig félelmetes, mert az ember nem tudja követni az őrült agy járását. Sosem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.

A világért sem panaszkodom (...) Sosem voltam panaszkodó fajta. Énszerintem, ami ráméretett az emberre, azt viselnie kell. Bele kell törődni a megváltozhatatlanba.

Az elgondolás nem segít, csak a tett!

Az óvatosság még senkinek sem használt. Néha muszáj kockáztatni, merészen lépni. Nagy fába vágni a fejszénket!

Az ember változik a korral: (...) megjön a kedve az állandóságra!

Ajkamon pecsét! (...) Gyönyörű kifejezés, de az égvilágon nem jelent semmit.

Ha az ember maga meg nem tud mindent csinálni, másoktól sem várhatja el!

Olyan elme ellen harcolunk, amely sokrétű, leleményes, zseniális ötletekre képes, úgyhogy valahányszor úgy hisszük, jó úton vagyunk az igazság felé, valójában tévútra terel bennünket, amely sehova sem vezet. Ez a látszólagos hiábavalóság, ez a folyamatos meddőség nem természetes... ez mesterséges, ez tervszerű. Egy kifinomult, találékony elme mesterkedik ellenünk... sikerrel.

Furcsa (...). Elapadt minden indulata, érzelme ezzel az egy lövéssel? Kiadta minden szenvedélyét, és most maga sem egyéb, mint annak a kilőtt golyónak az üres hüvelye? Lehetséges.

Ha már mindenáron meg akarsz állni a lábadon, olyan helyen vállalj állást, ahol kellemes környezetben, rokonszenves emberekkel dolgozhatsz együtt!

Mikor nagyobb pénzösszegekről van szó, nem ajánlatos megbízni senkiben.

- Ahányszor az anyám halálára gondolok, tudja, mit látok magam előtt? - Mit? - Egy tányér lekváros palacsintát és saját magamat, amint rábámulok. Még ma is éppolyan tisztán látom, mint akkor, ahogy a lekvár kicsurog a palacsintából. Nem sírtam, és nem szóltam semmit. Emlékszem, csak ültem, mintha kővé meredtem volna, és a palacsintát bámultam. És tudja, még ma is, valahányszor lekváros palacsintát látok egy bódéban, étteremben vagy bárhol, hirtelen rám tör az elkeseredés, borzalom és szomorúság érzése. Néha egy pillanatig nem is emlékszem, miért.