Agatha Christie

A pénzszerzéshez az szükséges, hogy az ember kihasználja valaminek a hiányát!

A legtöbb ember (...), túlságosan hiszékeny ebben a gonosz világban. Elhiszik azt, amit mondanak nekik. Én soha. Sajnos, én mindig, mindent szeretek bebizonyítani önmagamnak.

A rossz hír csaknem mindig védekező reagálást vált ki. Megbénítja azt, aki kapja, először képtelen teljes súlyában felmérni. A felmérés egy kis időbe kerül.

Az én tapasztalatom szerint a fizikai sokk gyakrabban végzetes, mint a szellemi. Köznapian megfogalmazva, lehet, hogy egy hirtelen becsapódó ajtó gyilkosabban hatna (...), mint az a hír, hogy a lány, akit kedvelt, szörnyű körülmények között meghalt.

Szerettem a feleségemet. Soha senkit olyan mély érzéssel nem fogok szeretni. (...) Amikor meghalt, úgy éreztem magam, mint akit kiütnek a szorítóban. De elmúlt az idő, amikor a bíró kiszámolt. Végeredményben férfi vagyok! Szeretem a nőket!

Ha valaki valójában fáradt, magányos öregember, és ha talán a saját családja elhanyagolja (...), akkor valaki olyat akar a szívébe fogadni, akit elbűvöl az ő csodálatos nagylelkűsége. (...) Az sokkal érdekesebb. Az ember annyival nagyobbnak érezheti magát... jótékony uralkodónak! Az, aki a jótéteményt kapja, el lesz bűvölve, és ez jó érzés annak, aki ad.

Keményen dolgoztam, ez segített abban, hogy ne gondolkodjam, és hogy úgy érezzem, hogy... hogy a csonkaságom nem tepert le. Belevetettem magamat a munkába (...), és a sors iróniája következtében minden, amihez csak nyúltam, sikerült. A legvadabb spekulációim eredményesek voltak. Ha szerencsejátékot játszottam, nyertem. Minden arannyá vált a kezemben. Igen, valahogyan úgy érzem, hogy a sors iróniája volt ez.

A gyerekek nem mindig szaladnak a szüleikhez, ha balesetet vagy valami váratlan, erőszakos cselekményt látnak az utcán. A gyerekek nagyon jól tudnak titkot tartani. Megtartják maguknak, és gondolkodnak rajta. Vagy egyszerűen csak büszkék rá, hogy van egy titkuk, amit nem osztanak meg senkivel.

Ahhoz, hogy az ember sokra vigye az életben (...) elsősorban a saját elképzeléseit, a saját művészi törekvéseit kell szem előtt tartania, egyszersmind azonban kufárkodni is tudnia kell. Tudnia kell, miképpen tegye kívánatossá portékáját. Máskülönben élete végéig mások elképzeléseinek végrehajtója marad, olyan elképzeléseké, amelyek összeegyeztethetetlenek tulajdon törekvéseivel.

Manapság nem szokás szépnek nevezni a fiatalembereket (...). Nevezik őket kívánatosnak, vagy észveszejtően vonzónak, és sokan közülük rá is szolgálnak a dicséretre. Elég egy markáns arcél vagy egy elhanyagolt, csapzott frizura és szabálytalan vonások. Manapság egy fiatalemberre nem mondják azt, hogy szép. Vagy ha mégis, akkor inkább csak szabadkozva, mintha valami letűnt ideált magasztalnának, amely régen kiment a divatból. Az igazán "dögös" lányoknak ma már nem kell a lantját pengető Orpheusz, nekik ma már inkább egy popénekes kell rekedt hanggal, égő szemmel és rengeteg bozontos hajjal.

Vigasztaló, hogy a természet úgy van megalkotva, hogy még a legkevésbé vonzó férfi is vonzó lehet, legalábbis egyes nőknek a szemében.

Az emberek mindig azt hiszik, influenzájuk van. Csak hogy komolyan vegyék őket. Hogy együttérzést támaszthassanak másokban. A hörghurut nem elég jó, mert azzal nehezen lehet kellő mennyiségű együttérzést kicsiholni a barátokból.

Az élet nagy tragédiája, hogy a nők megöregszenek.

Egyszerűen nem értem, hogy miért kapaszkodnak az emberek úgy egymásba. Az élet akkor szórakoztató, ha nem veszed komolyan!