Ady Endre
Ahol mások élnek, szeretnek, Én eljöttem ide betegnek, Csókot temetni, álmot dobni, Nyugodt partokon nem nyugodni.
Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek.
Új év Istene, tarts meg Magamnak S tarts meg mindenkit A réginek, Ha lehet: Boldog új évet kivánok.
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek.
Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap.
Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg, Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes, Adj kínt nekem, a megéhezettnek: Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.
Nem szerettem Soha Náladnál senkit busongóbban, Vágyóbban és ismerőbben, Tenger-rosszban és csermelynyi jóban, Ahogy vagy és aki vagy.
Ájultan és káprázón néztelek, Arany, valóság, kóborlás, itthon S láttam mindent, Mitől borongtam s bolondultam titkon.
És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.
Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott, Rám tán halálos volt a játék, Magának érte taps jutott. Így osztják a babért a földön, Hol a szív sorsa siralom... ...Hány ily darab játszódott már le Ezen a monstre-színpadon?
S kiszállunk majd egy csodálatos tájon, Hol semmi sincs, csak illat és meleg: Fölszikkasztjuk a könnyeinket S megengeded, hogy szeresselek...
Két rohanó lábam egykoron Térdig gázolt a vérben, S most nézd, Uram, nincs nekem lábam, Csak térdem van, csak térdem.
Tied vagyok én nagy haragomban, Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban Szomorúan magyar.
Ez a szomorú magyar róna, Halálszagú, bús magyar róna, Hány megölt lélek sikoltott Bús átkot az egekig róla.
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.
Facebook
Pinterest