Idézetek a veszteségről
Egymásból amit elloptunk, megpróbálnám visszarakni, de minden jót megbosszul a múlt, már nem tudunk így maradni.
A világon csak egy bolondság van. Ha az ember előtt teli pohár áll s nem issza ki.
Mikor az emberek együttesen őrülnek meg, mert letöltik az összes elmebeteg üzenetet a levegőből, mikor nem marad fa, mert szükség volt minden papírra az újságnyomtatáshoz, és ezért nem marad oxigén lélegezni, akkor a műholdak megsülnek a túlhasználástól és leesnek az égből. És kétségbeesett mobilhívásokat teszünk a szeretteinknek, mialatt nézzük az anyaföld végnapjait a reality tv-n. A kommunikáció újból olyan lesz, mint amilyen a kezdetben volt.
Ha fáj, hogy nem vagyok ott, gondolj rám, a közösen eltöltött időre. De sose merülj el a fájdalmadban, mert nem éri meg. Élj, kicsim! Élj, hogy majd a végén azt mondhasd, minden pillanat megérte.
Az emberek egyszerűen nem tudják, hogy milyen boldogok. Addig, amíg el nem veszik tőlük ezt a boldogságot.
Most majd apránként siratok el mindent, ami eltűnt veled. Kezdem magammal.
Idegen helyen idegen tapintások koptatnak, a régi tanítások hol vannak? Ha senki nem súg és nem szól már, és visszakérnéd, amit eldobtál, van, hogy nem megy, csak az idő rángat, ha nincs választás, az ember hitet kitől várhat? tudom, van rosszabb a haragnál.
Semmi sem csökkentheti a fájdalmat, amikor elveszítünk valakit. Életünk végéig velünk marad, bármilyen hosszú legyen is. Csak abban reménykedhetünk, hogy a seb idővel gyógyulni kezd, de nem számít, milyen erősek vagyunk, milyen keményen küzdünk, a heg örökké velünk marad.
Mindenki veszít néha. Nem kapja meg, amit akar. Barátai, szerettei távoznak. Megbán korábbi döntéseket. Igyekszik, ahogy bír, mégis kudarcot vall. Nem a vesztés számít. Hanem a módja. Hogy mit kezd a vereségével.
Kiköt a csónak, ha vége a tónak.
Ha szeretsz valakit, nem bírod elviselni a gondolatot, hogy elveszítheted.
Nem múlik el nap anélkül, hogy ne gondolnék rá, mennyi mindent hagytam veszendőbe menni, hány lehetőséget szalasztottam el, mert gyáva voltam. De eljön az idő, amikor elengedjük a megbánásokat, különben még elárulják az életünket.
Néha végül nyereségnek bizonyul az, amit veszteségnek tekintünk, néha a nyereségről derül ki, hogy veszteség.
Hölgyeim és Uraim, akik ugyan nem művelői a tudománynak, azonban akikkel a tudomány nevében fellépő személyek elhitették, hogy a világ, amelyben élünk, nem Isten műve, hanem az anyag önszerveződésének terméke, tudják meg, hogy Önöket becsapták. Visszaéltek tudatlanságukkal és jóhiszeműségükkel. Önök ezért nem felelősek, hiszen a csalást csak nehezen lehet felfedezni. Azonban azt, akit becsapnak, noha nem felelős, veszteség éri. Önöket is veszteség érte, amikor bezárult Önök előtt egy csodálatos világ kapuja.
Vannak normális órák és vannak béna órák, amikor az idő lelassul és elfolyik, amikor az élet - az igazi élet - csak közvetetten van jelen.
Facebook
Pinterest