Idézetek az utazásról
Minden magasság vonzó, mennek is, akik csak tudnak. Mászunk egyre feljebb. Elfogy az erdő, el zuzmók, mohák: kopár gerinc mered a lelkeseknek.
Az utazás a bolondok paradicsoma.
A világ olyan szép (...), annyira tágas és sokszínű, hogy semmi esélyünk megismerni. Akkor meg minek rohanni.
Hány ember van, aki egész életében utazik? A többségük sosem tudja meg, hogy hiába volt minden! Hogy a sok utazás semmit sem rontott vagy javított rajtuk. A másik ember meg ki sem mozdul a lakásából, mégis többet fog fel a világból.
Az utazás nemcsak az elmét csiszolja, hanem időnként azzal a következménnyel jár, hogy az ember furcsa ismeretségekre tesz szert.
Minden útnak, még a tévútnak is, van egy olyan rejtett úti célja, aminek az utazó nincs tudatában.
Néha egy gyerek is nekiindul a világnak, ha új cipőt kap.
A zarándok olyan utazó, akinek az úti célja szellemi-spirituális.
Az óceán felől jövő lágy széláramlatok és a bódítóan melegítő nap az álom és az ébrenlét határán néha irreális gondolatokat szül.
Egy értelmes ember képes arra, hogy átálljon a fogadó ország tempójára. Ha folyamatosan lázadunk, és a megváltoztathatatlant akarjuk megváltoztatni, a saját utazásunkat tesszük tönkre. Ennek semmi értelme: inkább élvezzük azt, ha egy másik kultúrába csöppentünk, és engedjük, hogy az elringasson lassú, vagy éppen felgyorsult életével, különös illataival, zajaival.
Az utazás lényege a környezetváltozás, ám vannak, akik nem tudják átlépni saját küszöbüket.
A legnehezebb utas mindig az, aki nehezen kaparja össze az utazásra valót, talán évekig is spórol arra az egy hétre, aminek épp ezért tökéletesnek kell lennie. Elég egy vártnál gyengébb panoráma, és jön a hiszti; egy kis változás a programban, és itt a világvége. A gazdag utas, aki eljut Afrikáig is, valószínűleg gyakorlott világvándor. Tudja, hogy a harmadik világban nem számíthat svájci pontosságra. Látott már ezt-azt, és nem görcsöl. Inkább felülemelkedik a kényelmetlenségeken.
Egy utazás során a felek akár heteket is eltöltenek kényszerű összezártságban - nincs hova menekülni egymás társasága elől. Egy rosszul működő család kimondatlan titkai, lappangó feszültségei ilyenkor kerülnek a legközelebb a robbanáshoz.
Legyél topmodell alkatú vagy szürke veréb. Az idegenvezetők olyanok, mint a légikisasszonyok. Mindenki izgalmasnak találja őket. A férfiak azt látják beléd, amit éppen akarnak: könnyen megkapható nyári kalandot, a megközelíthetetlen dívát - attól függ, mire vágynak.
Diktatúrába vagy féldiktatúrába utazni nem jelent komoly veszélyt, sőt. Ott legalább rend van, és lehet, hogy a lakosság nagy része nyugtalanul forgolódik álmában a nagy fekete autó hangjára figyelve, de a turisták teljes biztonságban hajthatják párnára a fejüket. Sokkal nagyobb kockázatot vállal, aki egy teljesen demokratikus országot választ úti célnak.