Idézetek a természetről
Erdő-mezővel gyorsan eltelek, s kérni madár tollát eszembe sincsen. Minden örömöm lelki kincseimben, hogy könyvről könyvre szökdicsélhetek!
Nem érheti igazán fekete bánat azt, aki a természetben él.
Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát és kiválóság nincsen. Az összhang teljes és megzavarhatatlan.
Szükségünk van néhanapján viharokra, hogy eltakarítsák a száraz saspáfrányt, és új virágok sarjadhassanak a helyében. S természetesen napra is szükségünk van, hogy sugaraival beragyogja az új virágokat, amelyek a vihar nélkül sosem bonthatták volna ki szirmaikat.
Nevük se tudom, Azért így lelkendezem: "Mennyi sárga virág!"
Esik a hó - a természet ismétli önmagát.
Kicsit olyan a kert, mint a szép zene, amelyet a Nap, ez az égi karmester vezényel. Tavasszal int, kibújnak a korai hagymások levelei és kelyhei, a színek szimfóniájának első taktusai, aztán következnek a zöld akkordok, az ezerféle különös levél a zöld minden árnyalatában, illeszkedve az örökzöldek tartós, mély tónusaihoz. Aztán ahogyan az idő múlik, a Nap egy-egy intésére felszikráznak a bokrok, nyílnak a virágok: fehérek, sárgák, kékek, lilák. Bomlanak a szép rózsák illatos szirmai. Nyáron formálódnak a gyümölcsök, ősszel roskadnak a fák, a bokrok a gazdag terméstől.
A művészet az, mely legszemléltetőbben bizonyítja be: mily naggyá lehet az ember, ha a Természettel egyesülni tud s hogy milyen semmi egymagában, mikor elszakadt a Természettől.
Tél tanít hallgatásra Tavasz ébredésre Ötvös ősz elmúlásra Nyár reménykedésre.
Ha soha nem lesz semmim, akkor is enyém a hajnal és a reggeli napsütés.
A természet ugyanúgy állítja helyre a mentális működésünket, ahogy az étel és a víz a testünkét.
A napi élet dolgai - a forgalom kerülgetése, a rabszolgamunka-szerű döntéshozatal és ítélkezés, az idegenekkel való interakció - kimerítő tevékenységek, és amit az ember alkotta környezet elvesz tőlünk, a természet visszaadja.
Bárminemű bánat emészsze az ember lelkét, a természet biztos gyógyító erőt tart fenn számára.
Fájdalmas, önkínzó, komor lelkiállapotoktól csupán a természet szemlélete és a külvilág iránti őszinte érdeklődés útján menekedhet és szabadulhat meg az ember. A természettel való legáltalánosabb ismeretség, bármely oldalról eredjen is, a tevékeny beavatkozás, legyen az akár a kertészé, akár a földművelőé, a vadászé vagy a bányászé, elvon bennünket önmagunktól; a szellemi erők valóságos, igaz jelenségekre irányulása fokról fokra a legnagyobb kielégülést, megvilágosodást és okulást nyújtja.
A természet ravaszul rátalál a gyengeségeinkre.