Idézetek a természetről
A tavasz a merészség és a kísérletezés ideje, ahogy az erdei állatokon is láthatjuk, amelyek először repülnek ki a fészkükből, vagy ugrándoznak távolabb az anyjuktól. Ebben az évszakban minden felgyorsul, és mindenki magából tudja a lehető legtöbbet kihozni.
Hát nem igazi őszi nap van? Épp az a csendes melankólia, melyet úgy szeretek - mely harmóniát teremt élet és természet között. A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban.
Az ősz az az évszak, amikor a világ kicsit megnyugszik, és számba veszi, eleddig mit ért el. Változást hoz, de megnyugtatóan lassú átmenettel, nem kapkodó pánikban.
Vajon szereti a hó a földeket meg a fákat? Amikor jó melegen bebugyolálja őket fehér takaróba, talán azt mondja nekik: "Aludjatok csak, amíg újból eljön a nyár."
A tél a tündérmesék ideje. Természetanyácska csillogó ruhába öltözve köszönti az évszak mitikus teremtményeit, míg a téli álmot alvó állatok meleg ölébe és kényelmes faodvakba fészkelik magukat.
A természet legyen tanítód. Világa gazdag, s míg áldását ontja szívünkre s ránk - egészség lehelte bölcsesség, vígság lehelte igazság.
Éljük meg a múló évszakokat; szívjuk be levegőjét, kortyoljuk nektárját, ízleljük meg gyümölcsét, és adjuk át magunkat a föld hatalmának!
A természet végtelen nagysága megnyugtat: van, ami elillan, akár az évszakok; van, ami fölött nincs hatalmunk, ahogy a fáknak sincs hatalmuk a múló évszakok fölött. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, megszabadulunk a pillanatnyi félelmektől és aggodalmaktól.
Az anyatermészet a legnagyobb múzsánk, leghűségesebb szövetségesünk és legédesebb szenvedélyünk.
A természet az emberi természetet is felemeli.
Gyerekként még tudtuk, hogy semmi sem jobb annál, mint a sárba toccsanni, a hullámok közé csobbanni vagy bőrig ázni az esőben. Ezekben a pillanatokban voltunk - és még mindig, felnőttként is lehetünk - valódi, legjobb, legboldogabb és legbátrabb önmagunk.
Ha az életnek célja van, hát az (...) csakis a természet rendje lehet, a körforgás, és nem létezik gyönyörűbb katedrális annál, mint amit Isten emelt. Alapja az anyaföld, oszlopai az erdők ősöreg fáinak vaskos törzsei, boltíves mennyezete pedig az ég kupolája, melynek rózsaablaka nem más, mint a sziporkázva ragyogó napkorong - az isteni arány tökéletes megtestesítője a világegyetem legtetején.
A nap karéja halvány datolyaszilva a keleti égen.
Száraz levelet hullat a gesztenyefa végrendelkezik.
A növény virágot bont, hogy a méhek rászálljanak és megtermékenyítsék. A gyümölcs elszórja magvait, hogy új növények bújjanak elő a földből, amelyek aztán újra virágba borulnak, hogy odacsalják a méheket, amelyek megtermékenyítik, hogy újra gyümölcsöt hozzanak, és így tovább, a végtelenségig.