Idézetek a természetről
Amikor nekivágtunk ennek a hegynek, olyan félelmetes őserdő meredt felénk, hogy szinte visszariadtunk tőle - azt hittük, nem is tudunk a sziklák és fatörzsek kuszaságába behatolni. De amint feljebb hágtunk, a kép barátságosabbá változott. Most már úgy éreztük, hogy egy gigászi kupolacsarnokban járunk, melynek se vége, se hossza; teteje a magasban egymásba olvadó, ölelkező lombkoronák zöld, áttetsző mennyezete, amelyet ezer meg ezer hatalmas oszlop tart: olyan vastag fák, hogy törzsüket három ember is alig tudta volna átkarolni. Egy ilyen erdő végtelen harmóniával tölti el az ember szívét.
A természet újra és újra megmutatja az erejét, hiszen az Univerzumban olyan hatalmas erők működnek, amiket esélyünk sincs befolyásolni. Elhitetjük magunkkal, hogy a táplálkozási lánc tetejére felküzdve magunkat, a technikai forradalmi fejlesztéseinkkel mi uraljuk a bolygónkat, az élővilágot és a természetet. Pedig sokkal sebezhetőbbek és védtelenebbek vagyunk, mint gondolnánk, a természet pedig folyamatosan figyelmezteti az öntelt és beképzelt emberiséget a hibáira, csak éppen akkora már az arcunk, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk mindezt tudomásul venni.
A hegyek a látható Isten.
Jobb a hegyen egy rossz óra, mint a falak közt egy jó hét.
Bármerre tekintsünk, a természetből végtelenség fakad.
Búcsúzom, zöld mezők, boldog ligetek, Hol örömöt lelnek a nyájak, Hol bárányok legelnek, néma csönd remeg, S ragyognak az angyallábak, Osztva láthatatlan áldást, S vigadalmat folyvást, Minden virágra és rügyre, Minden szunnyadó kebelre.
Ha láng tör ében éjbe lobogva, mint a fáklya, S a végtelen homályból sugárt hint szét a fákra, Keringenek a Holdak, ragyognak ünnepelve, S a rajzó Napkorong mind imára térdepel le, Imára tárja karját az ájtatos Természet, A feltámadt, új nappal kitárult köntösének. S villám-tekintetétől halandók könnye árad Halandók könnye hódol az ő szent sugarának.
A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni.
A szánkózás az éjszakai hóesésben, csodálkozó őrökkel körülvéve, a legtökéletesebb csendben és nyugalomban, igencsak varázslatos, lélegzetelállító, és végtelenül kacagtató élmény.
Bekeringőzött a tavasz, minden fát és bokrot táncra kért, és a növények örömmel öltötték fel a rózsaszínű és fehér, halványsárga és bíbor, illatos sziromruhájukat.
Süssön a nap Ragyogjon Nincs ennél szebb Azt mondom Lelkem szárnyal Egyszeribe Tavaszt kérek Reggelire.
Én egy könyvet olvasok, s az olyan egyszerű és közérthető, hogy nem kell sokat rágódni az értelmén. Ez az olvasmányom már negyven éve, s még nem untam meg. (...) Nézz körül, itt fekszik előtted kinyitva. Ez a könyv a természet: sorai az erdők, a dombok, a patakok.
Az állatok csaknem kivétel nélkül meg tudják választani környezetüket: menedéket keresnek a vihar elől, ennivalót és társat keresnek, vagy az évszakok változását követve kedvezőbb időjárású vidékekre költöznek, a növényeknek azonban tűrniük kell az időjárás jelentette megpróbáltatásokat, és alkalmazkodniuk kell a mindenkori körülményekhez, mert nem kelhetnek útra, hogy kedvezőbb környezetet keressenek. Így aztán bonyolult érzékelő- és szabályozórendszert fejlesztettek ki, és ennek révén növekedésük ütemének változtatásával idomulnak a környezeti viszonyokhoz.
A növények nem csak kibocsátják az illatokat - érzékelik is a többiek illatanyagait.
Az emberi emésztőrendszerrel összehasonlítva: a növény legelőször is "megkóstolja" gyökereivel a talajban lévő anyagokat, aztán eldönti, hogy közülük melyik jusson át az endodermiszen - éppen úgy, ahogy a mi beleink szabályozzák a tápanyagok felszívódását. Alapjában véve a növények ízérzékelő képességének működése nagyon hasonló ahhoz, ahogyan az emberi szervezet sejtjei tartják fenn ásványianyag-egyensúlyukat.
Facebook
Pinterest