Karl May
1842. február 25. — 1912. március 30. német író
Amikor nekivágtunk ennek a hegynek, olyan félelmetes őserdő meredt felénk, hogy szinte visszariadtunk tőle - azt hittük, nem is tudunk a sziklák és fatörzsek kuszaságába behatolni. De amint feljebb hágtunk, a kép barátságosabbá változott. Most már úgy éreztük, hogy egy gigászi kupolacsarnokban járunk, melynek se vége, se hossza; teteje a magasban egymásba olvadó, ölelkező lombkoronák zöld, áttetsző mennyezete, amelyet ezer meg ezer hatalmas oszlop tart: olyan vastag fák, hogy törzsüket három ember is alig tudta volna átkarolni. Egy ilyen erdő végtelen harmóniával tölti el az ember szívét.
A grizzly a régen kihalt barlangi medve rokona, és tulajdonképpen az őskorhoz tartozik, nem a mi időnkhöz. (...). Ereje minden képzeletet felülmúl, játszva elvisz fogai közt egy szarvast vagy egy csikót. Még lóháton sem lehet menekülni előle, mert olyan gyorsan és kitartóan lohol, hogy minden lovat utolér. Nem csoda, hogy egy szürke medve elejtése még az indiánok szemében is nagy hőstett.
Szeretem az embert. Szeretek benne mindent, ami szép, jó és nemes. Ezt egyformán megtalálja minden fajban, minden népben. De sajnos, az ellenkezőjét is.
Csel és ügyesség lebírja a legnagyobb óriást is!
Meg van írva az élet könyvében (...), hogy meddig maradjunk itt. Azon egyikünk sem változtathat.
Minek nekem a gazdagság? Az embernek csak annyi kell, hogy éhségét és szomjúságát csillapítsa. Vannak helyzetek, amikor étel-ital híján elpusztul az ember, és akkor az arany meg a gyémánt sem segíthet rajta. Az igazi drágakő az egészség, a munkabírás és a becsület, mely barátokat szerez az embernek.
Mennyi bűne van annak az ezerfejű hidrának, amit mi közönségesen "társaság"-nak nevezünk. És éppen ez a társaság ítélkezik a legteljesebb nyugalommal afölött a tagja fölött, "akin" kiütközik a fekély, amelyben a "társaság" szenved. Milyen ájtatos szemforgatással, milyen orrfintorral, milyen messzire igyekeznek az emberek elkerülni azt a szegény ördögöt, aki elég szerencsétlen volt, hogy éppen rajta ütött ki a társadalom általános fertőzöttsége.
Arra is gondolni kell, hogy a nevelésnek milyen nagy befolyása van az emberekre. És erre a nevelésre nemcsak a szülőknek, a tanítóknak, a legközelebbi rokonoknak van befolyásuk, de a kívülállóknak, idegeneknek is. Ott van az élet ezernyi eseménye, ami sokkal nagyobb befolyást gyakorol az egyes emberekre, mint a tulajdonképpeni nevelés. Egyetlen színházi est, egyetlen rossz könyvnek az olvasása, egyetlen erkölcstelen kép a szülői nevelés minden eredményét leronthatja.
Az ember akarata szabad. Bizonyos mértékben tőle függ, hogy az élete paradicsom lesz-e vagy pokol.
Nem ítélkezem embertársaim fölött, amíg meg nem ismertem őket.
A szenteste! Karácsony! Micsoda édes zengésű szavak! Hogy megtelik a szív a rájuk való visszaemlékezésben! Gyermekkoromra gondolok s arra a sok szép karácsonyestre, amit családom körében eltöltöttem, a viaszgyertyák fényére, a kis csilingelő csengőre, a fenyő pompás illatára, boldog, gyermeki örömömre. De más karácsonyesték emléke sem mosódhatik el emlékeimben, olyanoké, melyekből hiányzott minden vígság, boldogság, de amelyek mégis - mindennek dacára is, megtartották varázslatos szépségüket.
Van egy láthatatlan bíró, akit magunkban hordozunk, és akit nem lehet hazugságokkal megtéveszteni. Néma, és mégis beszél, éjjel-nappal szüntelenül halljuk, amint ítélkezik fölöttünk.