Idézetek a természetről
A virágok illata a lelkeket egymáshoz kötő ima.
A tulipán ihlet, a tulipán inspiráció; szépség árad a színeiből, és szerelem a szirmaiból. A tulipán egy gyönyörűséges kert, hat szirma hat irányba hint vágyat és örömet. A tulipán önkéntelen mosolyra késztet, mely megérinti a szívet. A tulipán jelképezheti a szerelmet, de ugyanakkor a mély szomorúság csokra is lehet. A tulipán a keserű igazságot édes álmokká varázsolja egyszeriben, a rozsdás vasat csillogó ezüstté, a vad tekinteteket édes nevetéssé.
Ha a Tavasz öleli a kerteket, s ígér künn dús aratást, Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő virágszirom-havazást, Ha zápor s napfény zuhog, s frissít csipkefinom levegőt, Én itt maradok, sehova se megyek, nekem ez szép itt, e föld!
Csörren a cserfák csupasz ága, Kegyetlen a hideg! Csikorgó tél van, s zordon éjjel, S a világ didereg; Gyémántmezőket lát az ember, Amerre elhalad; A hókristályok ezre csillog, Ropog a láb alatt.
A vadon olyan kérdésekre is választ rejt, amelyeket az ember még feltenni sem tanult meg.
Az emberhez nem szólnak hangok a kövekből, növényekből vagy állatokból, és ő sem hiszi, hogy hallják, ha beszél hozzájuk. Kapcsolata a természettel megszűnt, és ezzel kiveszett belőle az a mély érzelmi energia is, amelyet e kapcsolat táplált.
Kerek háromszáz esztendő Vackorfának elegendő, Sok víg hajnal, sok kis madár Bogas ágam meglakta már, Sok avar gyűlt meg alattam, Sok kis magnak bölcsőt adtam, És gallyaim vígan hordták Gyermeküket, a vackorkát, Megtermettem fiam, lányom, Most megtermem hervadásom.
A békés téli táj fölemeli a lelket és lebontja a barikádokat.
Szirten tűnődni ár s dagály felett, Kószálni erdők árnyas, mély során, Hol más világ csodái rejlenek, S halandó láb nem is járt még talán, Felkúszni bérc járatlan oldalán, Hol a vadonnak vadja csörtet, és Lenézni habzó vízesésre, lám: Ez nem magány, - a Természet mesés Országával való meghitt beszélgetés.
Van valami lelket simogatóan egyszerű és üdítő abban, ha a természetben lehetünk, ha kihasználjuk a szabad ég adta lehetőségeket, ha odafigyelünk Természetanya ajándékaira, és két kézzel ragadjuk meg a tavaszt, a nyarat és az ősz, a tél friss, derült napjait.
A természetben lenni annyi, mint a váltakozó évszakokra hangolódni és a minket körülvevő világból a legjobbat megkapni. A bársonyos szirmok tapintását, a sima fűszál nyikorgó hangját, a pitypangszöszök légies táncát. Jelen lenni és létezni, soha semmit nem elmulasztani.
Mászd meg a hegyeket, és hallgasd meg örömhíreiket! A Természet békéje úgy árad majd beléd, ahogy a napfény árad a fákba. A szelek saját frissességüket fújják beléd, a viharok saját erejükkel töltenek fel, míg gondjaid őszi levelekként hullanak le rólad.
A korral egyik örömforrás zárul be a másik után, ám a Természet örömforrásai sosem hagynak cserben!
Nem foghatjuk igába az anyatermészetet, hogy a lehető legtöbbet csikarjuk ki tőle. Egyszerűen át kell adnunk magunkat az ő tempójának, úszni az árral, lemondani az irányításról és tiszteletben tartani a kiszámíthatatlanságát.
Én vagyok az erdő, e földből származom, őseim az égbolt a fejem felett, lábam a földön áll, és hálás vagyok.
Facebook
Pinterest