Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Ha ez lenne az utolsó napom a földön, akkor azt szerelemben szeretném tölteni.
A világ szerelem nélkül szörnyű egy hely.
Arra van szükségem, hogy szükség legyen rám, arra vágyom, hogy vágyjanak rám. Arra törekszem, hogy belopjam magamat oda, ahol a másik szívét sejtem.
Kívánom azt a hullócsillagot. El is kapom majd. Épp a föld felett. Utolsó fénye áttapad kezemre. Ki akkor hozzám ér, belém szeret.
Az igazi majd úgy jön el, hogy nem hagy el, és észre sem vennéd. Hogy mióta van ott veled, de úgy szeret, ahogy te szeretnéd.
Boldogtalan, kinek szerelme nem fogant meg, boldogtalan, kinek márvány-kemény a szíve, de százszor az, ki boldogságát elveszítve, a tűnt napok felett csak vágyával keringhet.
Félünk a szenvedélytől, s csak nevetünk a túl heves szerelmen, s azon, ki túlságosan szeret. Mégis, olthatatlanul vágyjuk az érzést.
Ha nem keresnéd olyan vadul az igazit, hamarabb rátalálnál.
Azt hitte, a szerelem olyan láng, amely csak melegít, de nem éget, enyhe, mint a harmat, csöndes, mint a patak mormolása, s kellemesen hűvös, mint egy nyári éjszaka. Amit szerelemnek gondolt, inkább békés ragaszkodás volt, a szeretett lény szolgálata valamilyen földöntúli békesség illatos félhomályában. Sejtelme sem volt a szerelem vulkanikus kitöréseiről, emésztő forróságáról s kietlen sivatagairól.
Én vagyok a tenger, te vagy a tenger partja, a parton a halászfalu, mert a tenger partja legtöbbször üres, az csak a lehetőség, hogy megjelensz, a határ, ami kijelöli a tengert.
Sokat gondolok rád ebben az évben, hogy még nem ismerlek, hogy remélem, hogy még nem ismerlek, nem rontottam még el, értelmet adsz majd a veszteségeimnek, ugyanúgy várakozol, gyenge pillanataidban elbizonytalanodsz vagy rettegsz, mint én, amikor eszembe jut, hogy nem létezel, miért léteznél.
De milyen csodálatos lenne, ha egy igazi társ feküdne mellette, és átölelné nappal, szeretné, magához szorítaná, és azt mondaná, hogy nemcsak azért értékes, amit a teste ad, hanem azért is, amilyen érzéseket az ő szívében kelt életre.
Van, akitől menekülök, valakihez futok én, Van, akihez ledőlnék már egy kanapén, Van, akitől félek, pedig szerettem az elején, Kötődnék már valakihez úgy, mint a kollagén.
Naponta egy lépést tehetsz, hogy messzi célodat elérd, de ne csüggedj. Akit szeretsz, ugyanígy elindul feléd.
A vágyat mindig maga alá gyűri az unalom. Az unalom pedig lebírhatatlan: csak a szerelem enyhítheti. A nagybetűs szerelem, az, amiről mindannyian álmodozunk.
Facebook
Pinterest