Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Miért vesződünk a kapcsolatokkal? (...) Genetikailag vágyunk az intim kapcsolatokra, vágyunk a szerelemre. A valóságban ez persze fájdalomhoz vezet, amiben a pszichénk sérülhet, sőt össze is omolhat. Akkor mindezek ellenére miért csináljuk mégis? Szerintem azért, mert elég, ha csak egyszer bejön, mert felismerjük azt, ami jó, és egy jó kapcsolatnak a puszta emléke is feltölt minket erővel. Arra emlékeztet, hogy bár most, a jelen pillanatban le vagyunk törve, de valójában sosem vagyunk teljesen egyedül.
Az imádott alak, kit el nem bírt érni ébren, azt kényszeríti megjelenni álmában, és úgy jelenni meg, ahogy neki tetszik. Az álom a leggonoszabb kerítő.
Keressünk újat a napsugárban, jó lenne hinni, hogy megtaláltam. Az álmot, a kincset, a swaget, a yolot, a világom csak körülötted forgott.
A szerelem a vágy, amit a fantázia dagaszt.
Ha volna választásom, az csakis te lehetnél, Mert nincs is szebb dolog egy nyári szerelemnél, A parti fűben fekve, a csillagunkat csodálva, Így álmodjuk magunkat a földöntúli szobámba, És ha hiányzol néha, csak lehunyom a szememet, Ha azt kérném, hogy maradj itt, mi lenne a felelet? De ne is mondj semmit, álmodozzunk tovább ma, És örökké emlékezzünk majd erre a csodára!
Mindig csak plátói szerelmeim meg felszínes kapcsolataim voltak... soha senki sem bókolt nekem úgy igazán, szívből, nem vittek romantikus vacsorára, nem kaptam virágot, nem akartak meghódítani... mit tudhatok én a szerelemről?
Mivel szükségem volt rá, hogy szeressek és szeressenek, azt hittem, szerelmes vagyok. Másként szólva ostoba voltam.
Én várok rád, mert tudom, hogy nincs ennél érdemesebb dolog a világon, amire várhatnék. Te vagy a minden és még több.
Az igazi társat nem találjuk, hanem jön. Ha jön... nem minden sorsban van találkozás.
Ezt a dalt neked szánom, Neked, aki soha nem látja az igazat, Én elhessegethetném a fájdalmadat, összetört szívű lány.
Engem a boldogság a legkevésbé sem érdekel. Én nem boldogan akarok élni, hanem szerelmesen, ami veszélyes, hiszen soha nem tudhatjuk, mi vár ránk.
Jöjj hozzám, bárhonnan, Hogy ne legyek olyan nagyon egymagamban. Volt már rossz, de lesz még jobb, Az is elég, hogy ha szeretsz most valahogy.
Röppenni megint, tisztán, fényesen, hogy keveredjék a fenn és a lenn: szent minden csók és minden őrület, ha végtelen vágy tölti a szivet.
Ha végre indulnál, Ha végre jönnél felém, Szeretném újból az életem, Mint eső a napfényben, Ború a jókedvben - úgy Tűnne el tőlem a félelem.
Valami nagy, elérhetetlen szerelem ködlik a mezők felett, elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás a boldogság után.
Facebook
Pinterest