Idézetek a reményről
A hervadó virág mellett mindig ott egy felpattanó rügy. Ha egy virág elhal, rengeteg mag marad utána. Mennyire hasonlít életünk egy virághoz!
A betegnek látni kell előre a gyógyulását, a haldoklónak a föltámadását. És a gyászolónak látnia kell a felhőtlen örömét, és a nyugtalannak a békét, és szomorúnak a megvigasztalást, és mindenkinek az eljövendő, boldog össztáncot.
Hány zsarnok próbálkozott már vele? Hány uralkodó akarta egyszerű, gondolkodásra képtelen eszközzé aljasítani alattvalóit? Elveszik népüktől a szeretetet, a vallást: a lelket akarják elorozni. De kudarcuk állandó és elkerülhetetlen. Ebben hinnem kell. Ha a lélek lángja kihuny, akkor csak a halál marad, és egy zsarnok sem akar hullákkal teli birodalmat.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben, Ha van mit érezz, gondolj és szeress, Maradj az élvvel kínáló közelben, S tán szebb, de csalfább távolt ne keress.
Az ember az a fajta élőlény, amely élete során szüntelenül reménykedik, jövőjéről képzeleg, s azért küzd, hogy ezt beérhesse. Képlete: a reménybe ágyazott lét.
Ismeretlen jövő közelít felénk, most érzem először, hogy bízhatok benne. Mert ha egy gép, egy terminátor fel tudta ismerni az élet értékét, akkor talán van még remény.
A szeretteitől való közelgő elszakadás, és nem az élet vége volt az, ami a hitét életben tartotta. A remény, hogy még egy kis időt tölthet azzal, akit szeret, arra késztette, hogy a keresztet szorongassa, szent szobrok arcát nézze, és halkan imákat mormoljon.
Ha nem vagy képes megváltoztatni körülményeid, legalább változtass azon, ahogyan szemléled azokat. S ha sehol sem látod a remény felcsillanó jelét, csak lépj ki a mindennapokból, s hallgasd meg egy madár énekét, gondolkodj el rajta, mit mesélhet, mielőtt szárnyra kap.
Nincs olyan helyzet, amit ne lehetne rendbe hozni.
A romok között a múlt szelleme haldoklik. Köszönj el tőle véglegesen! A múlt haldokló szelleme életerőt keres, és ez nem lehet más, mint a te hited. A te hited az ő örök életében, örök jelenvalóságában.
Mintha igaz volna, hogy vannak szerencsétlen napok az esztendőben, amikor csövestől szakad a nyakunkba a bosszúság és keserűség, éppúgy vannak néha örömnapjaink is, amikor mintha angyalok hágnának egymás sarkába, hogy nekünk örömet szerezzenek.
A remény az emberi önáltatás kvintesszenciája, mely egyszerre tud a legerősebb oldala és a leggyengébb pontja lenni.
Aki babonás, az nem lehet egészen szerencsétlen. A babona néha remény.
Ne csak szajkold, hanem higgyed is végre, hogy minden, minden másképp történik. Egy napon megérint az élet; másképp, máskor, más szándékkal, mint valaha is képzelted. Megérint, és köznapod megtelik a csodálatossal.
Igyál ki, víz! Altass el, édes elvérzés! Vad gyönyörüség ez: határaim nyilnak, lebegnek, s te a könnyülő végtelennek sodrán ringatsz már valahol, bilincs, aki feloldozol!
Facebook
Pinterest