Idézetek a reményről
Szamárság feladni a reményt. Azonkívül bűn is, azt hiszem.
Az teszi széppé a sivatagot (...), hogy valahol egy kutat rejt.
Várhatatlan csoda esett velünk. Se kértük, se kerestük, de megtaláltuk egymást. A te boldogságodra már ittunk, télvízkor. Most pezsgőzzünk közös örömünkre. Csak azt ne mondjuk soha, hogy soha és örökké.
A jövő egyszerre nyitott is, zárt is. Mindössze egyetlen "lesz" létezik, de gyakran számtalan "lehet" van mellette.
A remény dob le-föl, és vak a jelen, mint a jövő.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az? A percek robognak, tűnik a Tavasz S nem tudom, ki az. Csüggedő szívvel loholok egyre, Keresek valakit a Végtelenbe, Loholok egyre.
Nem valék erős meghalni, Mikor halnom lehetett: Nem vagyok erős hurcolni E rámszakadt életet. Ki veszi le vállaimról... De megálljunk, ne, - ne még! Súlyos a teher, de imhol Egy sugár előttem ég.
A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi.
Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban.
Nincs veszett ügy, míg akad csak egy bolond is, aki küzd érte.
A Karib-tenger kalózai c. film
Léteznek orvosi csodák. Bár mi, akik a tudományra esküdtünk fel, nem szeretünk hinni a csodák létezésében. De léteznek, történnek dolgok, amikre nincs magyarázat. Nem irányíthatjuk őket, de megtörténnek. Élünk a csodával, ha rátalálunk, átnyúlunk a szakadékon. Bár lehetetlennek tűnik, és nélkülöz minden logikát, átérünk.
A tátongó szakadék szélére kerültél. Úgy érzed, nincs menekvés. De figyelj csak! Léptek közelednek feléd, ismerős léptek. Valaki szólongatva keres téged. Figyelj.
Bízzál, s virágzóbb századokat remélj! Elődeidnek szép kora visszatér!
Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, Akkor húzd meg ujra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel ujra a vonót, És derüljön zordon homlokod, Szűd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!
Facebook
Pinterest